Ezzel a mottóval került megrendezésre a papfeleségek lelkigyakorlata Máriapócson, Nagy Bálint jezsuita atya vezetésével.
Zolcsák Istvánné,Mária beszámolója:
Harminchatan éltünk e lehetőséggel. Számomra különleges, szokatlan, de sokat adó volt ez a közös találkozás. Az atya fiatalos lendülete, mosolya, de nem szigora hívott a programokra. Az első feladat Tóbiás könyvének elolvasása volt. Közösen gondolkodtunk arról, hogy kivel tudnánk azonosulni, miért, hol van számunkra a kincs eltemetve, mi a vakság, amitől szeretnénk megszabadulni….?
Az elemzések sokunkban váltottak ki mély érzelmeket, fájdalmakat, könnyeket. Bálint atya úgy állította össze a találkozókat, hogy egymással is megoszthattuk a gondolatainkat abban a témában, amit felvetett. A nagyobb körben is ki-ki megoszthatta gondolatai, problémáit, esetleg fájdalmait, ha akarta. Egy szemléltető gyakorlat is volt arra vonatkoztatva, hogy sokszor észre sem vesszük azokat az ajándékokat, amit az Úr nekünk felajánl. (Csukott szemmel mindenki kapott egy tollpihét, de senki sem vette észre, amikor a nyitott tenyerébe helyezték). Az imádságról is kaptunk tanítást. Nem mindegy, hogyan fekszünk le este. Az Ő szemével nézve át a napot: Visszatekintek, miért legyek hálás, miért kell bocsánatot kérnem, mit szeretnék kérni Tőle?
Természetesen lehetőség volt szentgyónásra és lelki beszélgetésekre is, ehhez megszólíthattuk a Máriapócson szolgáló atyákat is. Találjuk meg a Szőlőtövet, ahol megtaláljuk helyünket, önmagunkat!
Köszönet Bálint atyának, hogy elfogadta a fölkérést, és a Szent Ignáci módszerek pici szeletével vezetett bennünket a Szőlőtőhöz.