Pünkösdvárás Kazincbarcikán

Hely
Kazincbarcika

Meglepetéssel és vásárral készültek Pünkösdre Kazincbarcikán, az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában.

Óvodások

Három éve hagyomány az Angyalkert Görögkatolikus Óvodában, hogy Pünkösd előtt, az éj leple alatt az intézmény udvarát virágokkal ültetik tele. Az óvodapedagógusok Janka Gábor parókus, és a Szalézi Szent Ferenc Gimnázium közösségi szolgálatot végző diákjai segítségével, négy virágbolt és egy kertészet adományainak köszönhetően május 9-én éjjel ültették be a virágokat az óvoda udvarára. Az ünnepi programsorozat két nap múlva Pünkösdi vásárral folytatódott. A vásárt hagyományteremtő szándékkal szervezték.

Kovács Erika, az óvoda vezetője számol be a programról.

„Kezdeményezésünket nagy siker fogadta, nagyon sok szülő és gyermek vett részt ezen a szép programon. A gyermekek kézműves alkotásai kerültek kiárusításra, melynek bevételét egy udvari játék beszerzésére ajánlották föl a szülők.

A pünkösdi népszokások is megelevenedtek óvodánk udvarán. Elsőként óvodánk néptánccsoportja tartott év végi bemutatót, majd a Ragályi Balassi Bálint Általános Iskola néptáncos növendékei, és az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola növendékei léptek színpadra, akik szintén néptánccal emelték az ünnepség színvonalát. A műsorszámok után a Csender zenekar gondoskodott a jó hangulatról. Az ünnepséget közös táncházzal és nótaszóval zártuk.”

 

KÉPEK

Címkék