Országos hittanverseny, kerületi forduló egyházmegyénkben

2020. február 8-án rendezték meg a három egyházmegye esperesi kerületeiben a hittanversenyeket.

hittanverseny

Ebben a tanévben ismét megrendezésre kerül a Görögkatolikus Metropólia ifjúságát megmozgató országos hittanverseny sorozat. Az elmúlt esztendőben szintén a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra (Rövidítve: NEK) való készület jegyében a verseny témája: a „szentségek szentsége, vagyis az Eucharisztia, a szentáldozás volt”. Ennek folytatásaként szintén a készület jegyében az Evangélium lesz a verseny témája. Most hétvégén, február 8-án került lebonyolításra a kerületi forduló. Egyházmegyénk mind a hat esperesi kerületében, a kerületi hitoktatási referensek irányításával és szervezésével valósult meg a versenyt. A hagyományoknak megfelelően 5-6. és 7-8. osztályos kategóriában.

versenyzők

A feladatok között számot kellett adni az apostolok témakörében a nevekről, szüleikről, jelképeikről, előző foglalkozásukról. A bibliai történésekben kellett felismerni az apostolokkal történt dolgokat, rájuk jellemző tetteket, viselkedésüket, lakhelyüket, egyszóval sok olyan információt, melyre csak gondos készülettel tudtak válaszolni a fiatalok. Megfejtendő feladat volt az is, hogy kinek címezte, az ott idézett szavait Jézus.

Ezen készület segítette a fiatalokat a Szentírás mélyebb ismeretében és közelebb hozta hozzánk az apostolok személyét, akik a szentségek kiszolgáltatásának folytonosságán keresztül, az Egyházon keresztül a mi életünkben is jelen vannak.

Jelen esemény a Görögkatolikus Metropólia NTP-TMV-19-0046 számú pályázatának támogatásával valósul meg.

Jármi Zoltán, HB elnök                                                                                                      

A kerületekben a következő eredmények születtek

Abaúj - Hegyaljai esperesi kerület

győztesek

5-6. osztály:

  1. Bekecs  (Szabó Ágota, Szabó Zsófia, Tóth Adél)
  2. Szerencs-Bekecs  (Sarudi Bence, Orosz Anna, Oláh Bálint)
  3. Tolcsva  (Soltész-Hattinger Vivien, Papp Nikolett)

7-8. osztály:

  1. Komlóska  (Matisz Zsófia, Soltész Stella Lili)
  2. Bekecs (Kelecseny Ádám, Kelecseny Róbert, Tímár Attila)
  3. Boldogkőváralja (Zima Antónia, Szabó Bence, Szabó Loretta)

Borsodi esperesi kerület

csoportkép

5-6. osztály:

  1. Ózd (Bodnár Dániel, Porubszki Nóra)
  2. Sajószentpéter (Bihari Renáta, Farkas Jázmin Mia, Gyenge Viktória )
  3. Kazincbarcika (Szombati Zsanett, Szaniszló Panna)

7-8. osztály:

  1. Ózd (Farkas Csenge, Hegyi Norina, Varró Kitti)
  2. Szuhakálló (Simon Liliána, majoros Norina, Sze3derkényi Kíra)
  3. Sajószentpéter (Csanálosi Máté, Csanálosi Péter, Ujlaki Levente)

Csereháti esperesi kerület

5-6. osztály:

1.    Garadna (Bari Magdolna, Mácza József)

2.    Selyeb (Magy Zoltán, Gáspár Miklós, Horváth Richárd)

3.    Baktakék (Horváth Virág, Mikó Nelli, Bitó Réka)

csoportkép

7-8. osztály:

  1. Baktakék (Link Nikol Rita, Kristóf Vanessza, Kovácsa Márió)
  2. Garadna (Fehér Letícia, Virág Írisz)
  3. Selyeb (Merucza Esmeralda Viktória, Horváth Lara)
  4. Baktakék (Galyas Alexandra, Molnár Barbara Olívia, Batyi Liza)
  5. Encs (Bordás Dzsenifer, Katalin Veronika)

Miskolci esperesi kerület:

5-6. osztály:

  1. Miskolc - Belváros (Lupkovics László, Kátai Zalán, Szűcs Tivadar)

      2. Miskolc - Belváros (Demeter Hanna, Gyulai Eliza, Horánszki Dorka)

verseny

7-8. osztály:

1.    Miskolc - Belváros (Matyikánics Lili, Roppantó Dorka Zentai Zoé)

2.    Miskolc - Diósgyőr (Gunda Gergely, Gunda Kristóf )

 

Sajópálfalai esperesi kerület eredményei:

5-6. osztály:

  1. Eger (Brunczel Annamária, Hajas János Botond)
  2. Emőd (Labanc Lilla, Dudás Kevin, Farkas Botond)
  3. Emőd (Farkas Bálint, Hobán Norbert, Juhász István)
  4. Tiszaújváros (Veres Anna, Veres Orsolya)

7-8. osztály:

1. Eger (Brunczel András, Estók Erika, Girhiny Zoltán)

2. Emőd (Hoban Balázs, Fazekas Norbert)

Sátoraljaújhelyi esperesi kerület

5-6. osztály:

  1. Sátoraljaújhely (Mondok – Pálmay István Pál, Svéd Anna Viktória, Takács Gabriella)

versenyzők

7-8. osztály:

  1. Zemplénagárd Deák Dóra, Deáki Lilla Csenge
  2. Sátoraljaújhely (Csákó Amanda, Mondok - Pálmay Elek Péter, Popik Márk Gábor)

TOVÁBBI KÉPEK

Címkék