Opre Roma! – A Nemzetközi Roma Nap ünnepe a szakkollégiumban

A miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégium a Nemzetközi Roma Nap alkalmából megtartotta harmadik pályaorientációs napját és egyben második, a szakkollégisták által írt mesekönyvének bemutatóját.

roma nap

Azért is volt különleges az esemény, mert a könyvben cigány és nem cigány hallgatók által írt tanmesék olvashatóak, amelyek a cigány származással kapcsolatos fontos üzeneteket hordoznak. Az, hogy a sikerült a Nemzetközi Roma Napon bemutatni a könyvet, sokat jelent számunkra. Talán az adja a mű különlegességét, hogy a mesék képviselik a cigányság sokrétűségét és érdekességét, illetve azt, hogy mindezt hogyan látja, hogyan éli meg az, aki cigánynak, és aki nem cigánynak született.

Szajkó Cintia

Az alkalmat Csorba Mónika, a szakkollégium munkatársa nyitotta meg. A jelenlévő szakkollégisták bemutatkozása után röviden megismertettük a jelenlévőkkel intézményünket és az általa kínált lehetőségeket. Ezt követően Szajkó Cintia alumni szakkollégistánk mesélt a cigányságról, annak történetéről és a Nemzetközi Roma Nap fontosságáról. Cintia, aki szakkollégiumunk értékes hallgatója volt, és aki jelenleg igazgatóhelyettes a monoki Kossuth Lajos Általános Iskolában, illetve a tállyai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, mindig szívesen tér vissza a kollégiumba és vesz részt a programjainkon. Rendkívüli örömmel jött el a pályaorientációs napunkra is, hiszen az ő meséje is megtalálható a Szeretet nélkül semmik vagyunk 2. című mesekönyvünkben. Cintia előadása után Csorba Mónika mutatta be a könyv keletkezésének történetét, hiszen ő volt az ötletgazda és neki köszönhetően válhattak a szakkollégisták írókká.  A meséket Péter Anita, szakkollégiumunk munkatársának rajzai illusztrálják. 

A Roma Napnak tisztelegve Suha Lilla, védőnő szakos hallgatónk, aki a kollégium által szervezett Lakatos Menyhért Szavalóverseny többszörös díjazottja volt elszavalta nekünk Patai Irén Cigány című versét. (A szavalat a linken keresztül tekinthető meg.)

Végül Ekert Anna, a szakkollégium munkatársa olvasta fel a könyvből Lévárdi Veronika Csönd című meséjét. Az alkalmat a felsőoktatásról, a továbbtanulás fontosságáról, a KRSZH intézményeiről és az egyetemi ösztöndíj-lehetőségekről folytatott kötetlen beszélgetéssel zártuk.

roma nap

Mindent köszönünk az előadóknak és a megjelenteknek, és külön köszönet az Avasi Közösségi Kávézónak, hogy helyszínt biztosított a számunkra!

A program az NTP-SZKOLL-21-0001 azonosítószámú projekt keretében, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő támogatásával valósult meg.

Szöveg: Budai Katalin

Címkék