„Nőnek lenni jó!”

Farkas Franciska volt a vendége a Miskolci Egyházmegye és a Görögkatolikus Egyetemi Lelkészség szervezte előadás-sorozat legutóbbi alkalmán.

balról Farkas Franciska

A Miskolci Egyházmegye, valamint a Görögkatolikus Egyetemi lelkészség vendége volt Farkas Franciska művésznő, aki a Miskolci Egyetem Könyvtárában „Nőnek lenni Jó!” címmel tartott előadást a „Döntéstől a Családalapításig” című előadás-sorozat részeként.

Az előadásban azokra a kérdésekre kaptunk válaszokat, hogy milyen értékeket hordoz magában a nőiség, mi fontos egy párkapcsolatban a férfi és női szerepek tekintetében, mért olyan nehéz döntés az elköteleződés a mai világban.

balró Makkai László, középen Farkas Franciska

A művésznő előadásában kitért arra is, hogy mi a különbség a nő és férfi között különféle nézőpontok szerint, hogyan lehet összecsiszolódni egy életen át úgy, hogy mindkét félnek megmarad a hivatása, a karrierje valamint az identitása sem sérül. A művésznő beszélgetésindítóként Háy János könyvéből olvasott fel egy rövid novellát, mely inkább női sztereotípiákról szólt férfi szemmel. Ha egy nő sikeres az életben, párkapcsolatában, akkor mindent jól és helyesen lát, ha nem sikeres a magánéletében, akkor hajlamos még a jót is rosszul megközelíteni. Talán így lehet összefoglalni a könyv ide vonatkozó részletét.

Az este folyamán volt lehetőség kérdésekre és kötetlen beszélgetésekre a művésznővel, valamint a következő program is meghirdetésre került.

 

Címkék