Nemzedékről nemzedékre

Karácsony küszöbén püspöki liturgiával zárult a jubileumi év Görömbölyön.

templombelső

Felszentelésének százötvenedik évfordulóját idén ünnepelte a Miskolc Görömböly városrészében álló görögkatolikus templom. A jeles évforduló tiszteletére az év folyamán több rendezvénnyel és kiemelt alkalmat szervezett a közösség, december 23-án püspöki Szent Liturgia zárta az emléksorozatot.

Atanáz püspök

Ezen napon Máté evangéliumának első fejezetét olvassák fel templomainkban, melynek első része; Jézus Krisztus, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségtáblája. Orosz Atanáz püspök szerint ez számunkra felidézi, „hogy Isten nemzedékről nemzedékre áldását adta azokra, akik ígéreteit hordozták és hittek azokban.” Máté evangélista háromszor tizennégy nemzedéket sorol fel Jézus őseiként; pontosan ennyi állomása volt a választott népnek, mire eljutott az ígéret földjéig. „Nekünk pedig ez a 42 nemzedék azt üzeni, hogy mindezeken túl, az Úr Jézus Krisztusban, az Ő születésekor valósul meg az Ő ígérete, az ígéret földje Ő maga.” – mondta a főpásztor, majd hozzátette, hogy ez emlékeztet bennünket saját nemzedékeinkre, mi is tőlük vesszük át a „stafétát”. Isten úgy rendelte, hogy minden nemzedék adjon hálát az előtte levőnek, így építkezhet tovább a közösség.

ígérettétel

Atanáz püspök homíliájában kitért a képviselő testület szerepére, és az előttük álló feladatokra is; „ a képviselő testület tanácsadó fórum, amely rendszeresen tanácskozik a parókussal, aki a testület  elnöke, vezetője.” A  Szent Liturgia végén került sor az újonnan megválasztott képviselő testület ígéret tételére. A mostantól ’’szolgálatba álló” testület tagjaitól a jövőben is együttműködőst kért a püspök, hogy: „ez a történelmi jelentőségű és mindmáig elevenen élő közösség” gyümölcsöző munkát tudjon végezni. 

emléklap

TOVÁBBI KÉPEK

Címkék