Nagypéntek a Székesegyházban

„Egy nagyon súlyos világjárvány idején, mindenekelőtt a megtérésre van szükségünk, amelynek példáját a kereszt alatt látjuk” – mondta Atanáz püspök nagypénteken a sírbatételi vecsernyén

a lepel

„Különleges időszakban, különleges helyzetben” tartották meg nagypéntek délutánját a sírbatételi vecsernyét a miskolci Székesegyházban.

A homília első részében Atanáz püspök Pilátus jelképes, ártatlanságot jelző kézmosását emelte ki; hányszor és hányszor teszünk mi is hasonló módon, ha környezetünkben olyat látunk, amiért tehetnénk, azonban a magunk érdekeit tartjuk szem előtt.

Atanáz püspök

„Egy nagyon súlyos világjárvány idején, mindenekelőtt a megtérésre van szükségünk, amelynek példáját a kereszt alatt látjuk”, amelyet szívünk, lelkünk legmélyén kell megtennünk, mondta Atanáz püspök, majd kitért Jézusnak, a kereszten elhangzott szavára: Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” Ez, a 21. zsoltár kezdő sora, amelyben ott van a választott nép magára hagyott embereinek a segélykiáltása, de ott van a betegséggel küzdő emberek segélykiáltása is, az elmúlt hetekben magánnyal küzdőké, akikre már senkinek sincs gondja. Ma értük is imádkozunk, tette hozzá a főpásztor.

A homília teljes egészében ITT hallgatható meg.

FÉNYKÉPEK

Címkék