Nagyböjti ifjúsági lelkigyakorlat

A miskolci Ifjúsági Iroda a város zajától távol, Viszlón szervezett lelkigyakorlatot fiatal felnőtteknek a nagyböjtben.

csoportkép

Pető Dorka, a résztvevők egyike számolt be az lelkigyakorlatról:

Nagyböjt derekán, Salai Szabolcs atya vezetésével utazhatott csapatunk a Cserehát peremén fekvő Viszlóra. 27 fős társaságunk március 29-én indult útnak Miskolcról, majd úti célunkhoz megérkezve előszenteltek liturgiájával vette kezdetét lelkigyakorlatunk.

szertartás

Szálláshelyünkként a Viszlói Hagyományok Háza szolgált, ahol Kisfalusi Imre polgármester úr már vacsorával várt bennünket. Ezután csapatépítő játékokkal vette kezdetét az ismerkedés, majd együtt virrasztottunk a község görögkatolikus templomában. Csodás élmény volt a csend, amelyben elmélyedve együtt lehettünk, érezhettük az Úr szeretetét és figyelmét. Szállásunkra visszatérve, energiával telve vágtunk bele a közös játékba, ez lehetőséget adott arra, hogy még jobban megismerjük egymást.

virrasztás

Szombat reggel egy frissítő sétával indítottuk a napot, amelynek hangulatát a meseszép viszlói környezetnek, napsütésnek és madárcsicsergésnek köszönhettük. A közösen elfogyasztott reggeli után köreinkben köszönthettük Janka Gábor atyát, aki mély gondolatokat tartogatott számunkra, olykor vicces köntösbe foglalva.

séta utáni pihenés

Gábor atya elmélkedései során több kérdést is feszegetett, többek között a lelki és testi szférát és közöttük fellépő kölcsönhatást, „Hogyan találjuk meg a számunkra kijelölt utat?”, „Mi az igazi boldogság kulcsa?”, és szembesített minket pár tévhittel is.

Talán a legmeghatározóbb élmény a következő, először komolytalannak tűnő feladat volt. Behunyt szemmel, kitartott tenyérrel körbe kellett állnunk és vártunk. Majd az atya azt mondta: „Nyissa ki a szemét az, aki úgy érzi, hogy valamit beletettem a tenyerébe!”. Legtöbbünknek zárva maradt a szeme, majd kinyitottuk, és amit akkor láttunk megdöbbentő és tanulságos volt; ugyanis mindenki tenyerében egy tollpihe üldögélt. „Boldogok a tiszta szívűek, mert ők meglátják az Istent”, ám ez felnyitotta a szemünket, hogy sokszor mégsem vesszük észre, mennyire szeret minket a Jóisten, aki életünk minden pillanatában velünk van.

kiscsoportos beszélgetés

Az elmélkedések után kiscsoportos beszélgetésekre került sor, amelyek során megoszthattuk egymással gondolatainkat különböző kérdésekkel kapcsolatban, mint például „Kincsem az Isten?”, „Mi a legnagyobb lelki és testi erőm?”.

Fennmaradó szabadidőnket további beszélgetéssel és asztalitenisz „küzdelemmel” töltöttük. Megvacsoráztunk, majd vecsernyével és egy utolsó közös beszélgetéssel zártuk le a lelkigyakorlatot.

Háttal Janka Gábor

Az együtt töltött idő megsegített bennünket a nagyböjti felkészülésben, hogy megerősödjünk, és tisztább lélekkel várjuk a Húsvétot, Krisztus feltámadását. 1,5 nap rövid idő, ennek ellenére összecsiszolódott közösséggé váltunk, akik nevében bátran ki merem jelenteni, hogy hálásak vagyunk az Úrnak, hogy részese lehettünk ennek a rendezvénynek és várjuk a folytatást!

Címkék