Minket az oltár szolgálata szólított ide…

A NEK rendezvényein a Miskolci Egyházmegye ministránsai is részt vettek

Béres Gábor atya és a minstránsok a Kossuth téren

Nagy öröm volt minden magyar ember szívében, amikor 2016-ban a Fülöp-szigeteken Ferenc pápa bejelentette, hogy a következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Budapesten fog zajlani. Ha nem is ettől a pillanattól, de a Miskolci Egyházmegye ministránsai azért már jó előre készültek erre a meghatározó eseményre. Ennek előszele volt a 2018-as római ministránszarándoklat is, ahol majd hetven fiatal csatlakozott egyházmegyénkből a CIM (Nemzetközi Ministránsszervezet) találkozójához, meghatározó élményekkel térve haza.

Béres Gábor atya és a ministránsok a Hősök terén

Nem történt ez most sem másképpen. Az Eucharisztikus Kongresszus két programja várta közvetlenül ministráns fiataljainkat. Szombaton este a Kossuth téren tartott szentmise és eucharisztikus körmenet, a kongresszus ministránstalálkozója is volt egyben. I. Bartolomeiosz konstantinápolyi pátriárka szava erősített minket továbbra is, hogy jó helyen vagyunk, ha Jézussal szeretnénk együtt lenni: „Aki a Krisztussal való kapcsolatot az egyházon kívül keresi, csak az idejét pazarolja.” A szentáldozás bensőséges találkozását az eucharisztikus körmenet által tudtuk megosztani az emberekkel, amikor fáklyával kezünkben, tanúságot téve hitünkről, együtt vonultunk éneklés közepette a Kossuth térről a Hősök terére. Az élmény, a százezres hitvalló tömeg minket is megerősített. Ezek után a szentségi áldással szívünkben térhettünk nyugovóra.

a körmeneten

Másnap, vasárnap reggel a ministránsok szektora várt minket, ahol a tömjénfüstöt is érezve nem csak külsőleg, de belsőleg is ünnepi köntösben szolgálhattunk imával a pápai szentmisén. Mivel a csapatból már többen találkoztak a Szentatyával Rómában három éve, megjegyezték, milyen jó újra testközelből látni ezt a mosolyt, derűt sugárzó szeretetet, amit korábban is megtapasztalhattunk általa. A Szentatya szavai újra meghívtak minket arra a szolgálatra, amit az oltár mellet eddig is tettünk, biztatva, hogy továbbra is legyünk tanúi Krisztus szeretetének a mai világban.

minsitránsok a pápai mise előtt

Ez a két nap - mint bizonyára minden katolikus testvérünknek - nekünk is meghatározó élmény volt. Látni, hogy mennyien vagyunk, átélni, hogy milyen jó a testvéreknek együtt lenni, hallani és együtt imádkozni százezrekkel a Miatyánkot és a Himnuszt, találkozni a Szentatyával és egymással, felsorolhatatlan kegyelmi ajándék. Adja Isten, hogy mindez hitünk elmélyítésére és továbbadására sarkalljon mindnyájunkat, akár az oltár mellet, akár az élet bármely területén szolgáljunk is Istennek, Egyháznak és a Hazának!

Szöveg és fotók: Béres Gábor, ministránsreferens

További képek

Címkék