„Méltó és igazságos…”

Méltó módon nyitotta meg a nyilvános istentiszteletek sorát Máriapócs Nemzeti Kegyhelyünk. Az egészségügyi biztonsági előírások között úgy „egyensúlyozva”, hogy se felelőtlen engedmény, se felesleges korlátozás ne történjen, nagyon körültekintőnek és fegyelmezettnek kell lenni.

Szent Efrém Férfikar

A járvány okozta különleges helyzetet szem előtt tartva ünnepelték meg a Húsvét és Pünkösd közötti, úgynevezett Ötvenednek a közepét. Félúton megállva, visszatekintve, és előre nézve, teljes liturgikus renddel: előesti vecsernyével, utrenyével, feltámadási imaórákkal, majd Érsek atya-vezette Szent Liturgiával, vecsernyével. Ugyanakkor maszkban, egymástól távolságot tartva…

Az első „nyilvános vasárnap” sem volt kevésbé fényes és kevésbé óvatos… Már a szombati vecsernyében biztató szövegek hangzottak el, miszerint a szamariai asszonnyal együtt rátalálhatunk Életünk Forrására. Ebben segítette a templomba érkezőket az utrenye, a Szent Liturgia, azon belül Grunda Dávid atya prédikációja. És egy olyan adalék, amiben csak ritkán van része még a kegyhelynek is… A liturgia énekeinek egy részét a Szent Efrém Férfikartól hallhatták, akik a szertartás végén rövid hangversennyel is kiegészítették a gyönyörű élményt. Még arra is volt figyelmük, hogy az elmúlt hetek „némasága” után a jelenlévő hívek is „kiénekelhessék” magukat, többek között a címnek választott „Méltó és igazságos…” dallamával. Orosz István kegyhelyigazgató atya azzal köszönte meg szolgálatukat, hogy „nagy a felelőssége annak, aki angyali hangon tud énekelni, mert tényleg az angyalokat kell képviselnie…”

Köszönjük az angyali szolgálatot, köszönjük a hívek fegyelmezettségét, köszönjük az Úristennek a gyönyörű időjárást. Minden szertartásban könyörgünk a járvány múlásáért. Köszönjük, hogy kérésünket meghallgatja a Mindenható.

/ Szerző: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely, Fotó: Görögkatolikus Médiaközpont/

 

Címkék