Megkezdődött a Kánonjogi Társaság világkongresszusa Debrecenben

2017. szeptember 3-8. között rendezik Debrecenben a Hajdúdorogi Főegyházmegye szervezésében a Society for the Law of the Eastern Churches (Keleti Kánonjogi Társaság) 23. világkongresszusát.

világkongresszus

Az igen rangos nemzetközi kánonjogász kongresszusnak közel 80 résztvevője van. Szeptember 3-án, vasárnap este 19 órától volt az esemény megnyitója Debrecenben, az Érseki Hivatalban. Egy rövid filmvetítéssel vette kezdetét az este, melyet a Görögkatolikus Médiaközpont állított össze. A kisfilm röviden mutatta be a vendégeknek görögkatolikus egyházunk életét. Majd bevonult a méltán nagy sikerű Lautitia Kamarakórus, a fiatalok szó szerint elkápráztatták a hallgatóságot.

kórus

Angolul köszöntötte az egybegyűlteket Kocsis Fülöp, a Görögkatolikus Metropólia érsek-metropolitája, aki elmondta, hogy milyen nagy megtiszteltetés a Görögkatolikus egyházunk számára, hogy mi rendezhetjük meg a konferenciát. Természetesen a Görögkatolikus Egyházat képviselve jelen volt Orosz Atanáz püspök és Szocska Ábel apostoli kormányzó is. Palánki Ferenc, debrecen-nyíregyházi megyés püspök üzenetét Dr. Krakomperger Zoltán római katolikus plébános olvasta fel, majd köszöntötte az egybegyűlteket Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, aki kiemelte: a reformátusok ökumenikus közösségben vannak a keleti és a nyugati keresztény egyházakkal. Kérte, a tanácskozás egészét hassa át a Krisztusban megtestesült bölcsesség. Szintén nagy örömmel köszöntötte a résztvevőket Abydos Kyrillos püspök is, aki a kongresszus elnöke is egyben.

„Nem csupán a Görögkatolikus Egyháznak, hanem Debrecen számára is megtiszteltetés, hogy a Keleti Kánonjogi Társaság itt tartja a kongresszusát.” Ezt már Papp László, Debrecen város polgármestere jelentette ki, majd folytatta: „Debrecen Magyarország egyik legfontosabb spirituális központja. Debrecen városa, történelme egyértelműen mutatja, hogy a hit, a vallás, valamint a város összetartozik. Debrecen a nagy keresztény egyházak találkozópontja, székhelye a Magyar Református Egyháznak, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének, a Hajdúdorogi Érsekségnek, valamint itt él Magyarország második legnagyobb zsidó közössége és számos más keresztény egyház. Ha ki szeretnék emelni valamilyen értéket városunk mindennapjaiból, említeném az egyházak közötti békés, korrekt párbeszédet. Kocsis Fülöp érsek atya a konferencia előtt azt emelte ki, hogy a kongresszus egysége ennek az egyik legfontosabb üzenete - mondta a polgármester, majd azt kívánta a résztvevőknek, hogy „az egység irányába fogalmazzák meg gondolataikat és legyen ez egy gyümölcsöző, gondolatébresztő kongresszus az egység nevében”. Köszöntőjében Papp László polgármester hangsúlyozta, hogy Debrecen egyik értéke az egyházak közötti békés és korrekt együttműködés, továbbá az egység a kongresszus legfontosabb üzenete. A megnyitó után Maximosz selvyrai metropolita tartott nyitóelőadást, aki a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarkátus püspöke.

kongresszus csoportkép

A nemzetközi kánonjogász kongresszus egyházszervezeti kérdésekkel foglalkozik, az előadások az Aquaticum Debrecen Termál és Wellness Hotelben zajlanak majd. Közel 80 résztvevő lesz, az előadók között található Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, valamint Cyril Vasil érsek, a Keleti Egyházak kongregációjának titkára Rómából, továbbá amerikai, belga, bolgár, brit, francia, görög, holland, kanadai, libanoni, magyar, német, olasz, orosz, román, spanyol, svájci, szír és szlovák előadók is szerepelnek.

KÉPEK

Forrás és fotók: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék