Magyar katolikusok világszerte

Tablókiállításon elelevenedik meg a katolikusság sokszínűsége. A kiállítás most Edelényben tekinthető meg.

kiállítás

Az Edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola mintegy két hétig ad otthont a „Magyar katolikusok világszerte” című utazó kiállításnak.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából tablókiállításon mutatja be, mivel tudta gazdagítani a magyarság az egyetemes katolicizmust, miként kapcsolódik a magyarság a katolikus egyházi intézmények, illetve személyiségek révén a világ számos térségéhez és népéhez.

gyerekek a kiállításon

A kiállítás sorra veszi a magyar katolikus jelenlét különböző formáit: a zarándokok számára leginkább jelentős külföldi kegyhelyeket, különösen azokat, ahol „intézményesen” (például nemzeti kápolnával, emlékművel) is jelen vagyunk. Ismerteti a világszerte tisztelt magyar szenteket, beleértve jelesebb ereklyéiket. Bemutatja a külhoni magyar katolikus közösségek fontosabb templomait, intézményeit. Tiszteleg azon személyiségek előtt, akik a hit jegyében vitték jó hírünket a világba misszionáriusként, lelkipásztorként, szakemberként.

A megnyitón Makkai László atya köszöntötte a jelenlévőket, aki egyben a kiállítás szervezője is volt.

Atanáz püspök

A közös imádság után Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke mondott ünnepi beszédet, aki kiemelte a katolikus szó egyetemes jellegét. A kiállításra utalva pedig azt mondta: "olyan ablak nyílik meg előttünk, mely összeköt más országok katolikusaival."

Az ünnepségen részt vett és beszédet mondott Érszegi Márk Aurél, a Külgazdasági és Külügyminisztérium vallásdiplomáciai főtanácsadója is. Beszédében azt hangsúlyozta, hogy világszerte vannak olyan magyar vonatkozású nevek és intézmények, melyek joggal öregbítik a Magyar Katolikus Egyház hírnevét. Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban is van egy Máriapócs nevű település és zarándokhely. Nem csak Európában, hanem Dél-Amerikában, Afrikában, sőt az Egyesült Államokban, vagy Tajvanon is megtalálható a Magyar Katolikus Egyház jelenléte.

Érszegi Márk

A rendezvény végén Barta József, az edelényi iskola igazgatója köszönte meg azt a lehetőséget, hogy a Miskolci Egyházmegye területén először a Szent Miklós Görögkatolikus Iskola adhat otthont a kiállításnak, mely két hétig tekinthető meg az iskola aulájában.

Az intézmény tanulói veresekkel és zongorajátékkal szépítették és tették gazdagabbá a megnyitó ünnepséget, majd megtekintették a kiállítást.

Szöveg és fotók: a kiállítás szervező

FÉNYKÉPEK

Címkék