„Lépteinket a béke útjára irányítsa!” (Lk 1,79)

Ezzel a mottóval tették meg a gyalogos zarándokok a Hajdúdorog-Máriapócs közötti utat szeptember 5-én. Éppen tíz év telt el azóta, hogy a templom felújítását követően az Istenanya ikonját ünnepélyesen visszakísérték a kegyhelyre.

imádság közben

2009 óta minden február 7-én, és minden szeptember 5-én tartottak emlékzarándoklatot. A tíz éves jubileumi alkalom is a hajdúdorogi székesegyházban kezdődött, közös imádkozással. Ivancsó Sándor atya, aki csaknem minden zarándoklaton részt vett, a fenti szentírási mondattal indította útnak az akkor még csak kb. ötvenfős, ám menet közben egyre sokasodó csoportot.

kezdő imádság közben

„Szertartásainkat gyakran kezdjük így: Békességben könyörögjünk az Úrhoz!” – mondta, s békességben töltött napot, zarándoklatot, életet kívánt. Napközben is fűzött néhány gondolatot a Zakariás prófétától vett szavakhoz, s tette ezt Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya is a Paraklisz közben. Ő is mindvégig részt vett a zarándoklaton. Fülöp atya azt hangsúlyozta, hogy békességet árasztani, békességet teremteni az tud, aki eljut egyfajta belső békére. „Nem lehet, hogy véletlenül került a boldogságok közé: Boldogok a békességszerzők!...” – mondta, s biztató volt a jelenléte is, a szavai is.

zarándokok a kereszttel
A zarándokok testi felüdülését szolgálta az újfehértói görögkatolikus iskolában elköltött reggeli, az érpatakiak vendégszeretete, egyszerű, de ízletes ebéd Nagykállóban, pihentető néhány perc a kállósemjéni templomban. Az út utolsó része fizikailag már nagyon megerőltető, ekkor jelentősége van minden gesztusnak. Többen az „életmentő” kifejezést használták a pócspetriek dinnyéjére, menta teájára a poros homokút után.
A templomban várta a zarándokokat Szocska Ábel megyéspüspök és Orosz István kegyhelyigazgató atya. Szent Liturgiát, majd Parakliszt végeztek. Utóbbi keretében az Evangéliummal együtt a Szűz Anya könnyeit felfogó kis kendőt is csókra nyújtották a Hierarcha Atyák. A napnak erre az eseményére mások is érkeztek Máriapócsra, így teli templomban imádkozhattak az idejüket erre szánók. S együtt idézhették fel Fülöp atyával és Ábel atyával az évtizeddel ezelőtti, csodákkal kísért napokat.

a házsapár


A jubileum alkalmából még egy megható esemény történt: Barna Tibor, aki 10 éve minden emlékzarándoklaton ott volt, sőt, némelykor csak ő és családja, ebben az évben más kerek évfordulókat is ünnepelt életkora és házassága tekintetében. Ezekre utalva, s mindazt megköszönve, amit önzetlenül görögkatolikus egyházunkért tesz, Fülöp atya Rómából a pápa áldását hozta számára.
„Isten kegyelmével volt tele a nap” – összegezte szeptember ötödikét a metropolita atya. S valóban, mindenki azt érezte csütörtök este, hogy a reggeli gondolat, és az imádsággal átszőtt sok órás gyaloglás „a békesség útjára.

További képek

Szöveg és fotók: Orosz Rita

Címkék