Lelkigyakorlat és ifjúsági találkozó Sajópálfalán

A Sajópálfalai Lelkigyakorlatos - és Zarándokház egész évben lelki napokkal, találkozókkal és zarándoklatokkal várja az érdeklődőket. A múlt hétvégén fiatalok találhattak építő közösségre.

Zarándokház

A múlt hét végén két programnak is helyszínéül szolgált a Sajópálfala.

Szombaton közel negyven fiatal érkezett a regionális ifjúsági találkozóra. A Miskolci Egyházmegye rendszeresen szervez regionális találkozókat a harminc év alatti korosztálynak, utoljára tavaly ősszel Edelényben. A lelki nap egyik célja, hogy a kis egyházközségek fiataljai, akik nem is élnek túl messze egymástól, olyan lelki napon vehessenek részt, ami nemcsak olyan, mint egy hittanóra, hanem jóval több, hasonló gondolkodású fiatal ismerheti meg egymást, közösséggé formálódhat és erősödhet a közösségbe való tartozás érzése. A nap is közösségépítő, játékos feladatokkal vette kezdetét. A mostani ifjúsági találkozó az idén Krakkóban megrendezésre kerülő Ifjúsági Világtalálkozó előkészítése is volt egyben. A világtalálkozó egyházmegyei referense, Fedor Péter atya vetített képes előadást tartott a korábbi találkozókról.

A nap folyamán az ifjúsági találkozó összekapcsolódott az egy nappal korábban kezdődött jegyesek lelkigyakorlatával. Demkó Balázs atya a Bírák könyvéről tartott előadást mindkét „csapatnak”.

Az öt jegyespár számára a már pénteken kezdődött előadásokon Balázs atya a házasságot érintő hétköznapi konfliktushelyzetekről-, párkapcsolati problémákról- és istenarcúságunk házasságban való megéléséről beszélt, több mint húsz év házasságának távlatából. „Kifejezetten jó volt hallani gondolatatit a szentatyákon keresztül, modern korunk teológiájáig a házasság azon dolgairól,melyeket személyes tapasztalatán keresztül, saját bőrén tapasztalt meg az atya.” –mondta el az egyik résztvevő. A lelkigyakorlaton sok-sok kérdésre közösen keresték a válaszokat a kötetlen beszélgetéseken is, illetve a mozi est is ezt a célt szolgálta.

A lelkigyakorlat és találkozó résztvevői a templomban a Paraklisz közös imájával búcsúztak.

KÉPEK

A hónap további programjai a zarándokházban:

2016. május 21. Rózsafüzért végzők lelki

2016. május 28. Ministráns találkozó

Címkék