Lakatos Menyhért Szavalóverseny a Miskolci Egyházmegyében

A Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda szervezésében most ősszel rendezték meg a Lakatos Menyhért Szavalóversenyt. A verseny elsősorban hátrányos helyzetű gyermekek számára ad lehetőséget tehetségük kibontakoztatására.

Szavaló

"Ha e föld a miénk, s lakjuk, mint egy nagy család,"  (Lakatos Menyhért: Ki a szegény? részlet)

Mozgó Mónika beszámolója:

2020. október 02-án pénteken megrendezésre került a Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda szervezésében a Lakatos Menyhért Szavalóverseny. Főként a Miskolci Egyházmegye területén élő alapvetően roma/hátrányos helyzetű gyerekeknek biztosítottunk teret és lehetőséget tehetségük kibontakoztatására a verseny által. A koronavírus járvány miatt kialakult nehéz helyzet miatt a májusról októberre halasztott szavalóversenyen szép számmal jelentek meg versenyzők és érdeklődök, de több intézmény jelezte, hogy számukra most nehéz a felkészülés. A járványügyi előírásokat betartva mégis meg tudtuk rendezni a programunkat.

szavaló verseny

A szavalóverseny megnyitóján Makkai László, szakmai vezető köszöntötte a felkészítő tanárokat és a versenyző gyerekeket. A köszöntő után Suha Lilla, a Miskolci Egyetem hallgatója szavalta el Szécsi Magda Hazám c. versét. A zsűri bemutatását követően ismertettük a verseny részleteit és indulhatott a megmérettetés.

Makkai László

Kilenc településről, hét intézményből érkeztek hozzánk a versenyzők. Két korcsoportban versenyeztek a jelentkezők, általános és középiskolás kategóriákban, egy Lakatos Menyhért kötelező versen kívül egy szabadon választott verset kellett előadnia. A zsűrinek rendkívül nehéz dolga volt, hiszen megannyi tehetséges versenyzőt hallhatunk, akikre nagyon büszkék vagyunk. A gyerekek megmutathatták tehetségüket, bátorságukat, és a verseny végeztével élményekkel gazdagon térhettek haza. A programot közös játékkal, ebéddel zártuk.

Szavaló verseny

Köszönjük minden diáknak a részvételt, és a felkészítő tanároknak áldozatos munkájukat. Köszönjük a zsűrinek, hogy lelkiismeretesen végezte teendőjét. Reméljük, hogy a következő, 2021. májusi alkalmon nagyobb létszámmal, felszabadultan köszönthetjük újra a tehetséges fiatalokat.

1-es korcsoport

1.      helyezés: Serbán Viktória (Mátyás király Katolikus Általános Iskola, Hernádkak)

2.      helyezés: Budai Botond (Homrogdi Görögkatolikus Általános Iskola)

3.      helyezés: Balogh Jázmin (Mátyás király Katolikus Általános Iskola, Hernádkak)

Különdíjat kaptak: Mihalkó Margaréta Erzsébet (Forrói Gárdonyi Géza Általános Iskola), Koleszár Flórián ((Mátyás király Katolikus Általános Iskola, Hernádkak)

2-es korcsoport

1.      helyezés: Lakatos Dénes (Karacs Teréz Kollégium, Prügy)

2.      helyezés: Lakatos Csaba (Karacs Teréz Kollégium, Encs)

3.      helyezés: Kárász Izabella (Paraklisz Tanoda, Rakaca)

A program az EFOP-1.3.7-17-2017-00253 azonosítószámú projekt keretében valósult meg.

 

Címkék