Köszöntjük szeretetotthonaink lakóit

Egyházmegyénkben az ózdi és sátoraljaújhelyi szeretetotthonok Szent Anna nevét viselik. A szent emléknapja idén a nagyszülők és idősek világnapja utáni napra esik.

Anna és Joachim

Egyházi naptárunk július 25-én tartja Szent Anna emléknapját. A hagyomány szerint Anna ezen a napon hunyt el, miután megláthatta isteni unokáját, Jézus Krisztust.

„Magasztaló énekekkel ünnepeljük a te dicsőséges emlékedet, mert megszülted nekünk a magasztalásra méltó, tisztaságos Istenanyát, Isten által kiválasztott Anna” (utrenye)

Anna és férje, Joachim Júda nemzetségéből és Dávid házából származott. Húsz évig éltek már együtt, de nem volt gyermekük. Gyermektelenségük fájdalmát tovább fokozta egy eset: a templomszentelés ünnepére fölmentek Jeruzsálembe, és Joachim áldozati ajándékot akart felajánlani, de egy Iszakár nevű pap visszautasította az ajándékot azzal a megokolással, hogy bűnös kézből nem fogadja el. Joachim házasságának terméketlenségét ugyanis bűnössége nyilvánvaló jelének látta.

Joachimot ez a megszégyenítés olyan érzékenyen érintette, hogy hazatérve elhatározta: nem marad többé a városban, hanem elbujdosik az erdőkbe és a mezőre a pásztorok közé. És így is tett. Nem sokkal később azonban megjelent neki Isten angyala és megvigasztalta. Megígérte neki, hogy imádságaiért és alamizsnáiért Anna gyermeket szül, mégpedig egy leányt, akit majd Máriának kell nevezniük. Az angyal azt is megmondta, hogy a gyermek fogantatásától fogva telve lesz Szentlélekkel. Szava igazsága mellé jelül azt adta, hogy Joachim menjen föl Jeruzsálembe hálát adni Istennek, és a templomban, az Aranykapunál találkozni fog a feleségével, akit ugyanígy angyali jelenés indít arra, hogy a templomba menjen. Úgy is történt. Joachim és Anna az Aranykapunál találkoztak, boldogan elmondták egymásnak a látomásukat, majd hálát adván Istennek, visszatértek otthonukba, Názáretbe. Anna az ígéret szerint fogant és megszülte a kislányt, akit Máriának neveztek el.

Jézus Krisztus test szerinti nagyszüleinek élete minden nagyszülő példája lett Isten szeretetének megélésével és tanúsításával. A nagyszülők és idősek második világnapjára írt üzenetében Ferenc pápa kéréssel fordult a hívek felé: „látogassátok meg a legmagányosabb időseket otthonaikban és az öregotthonokban! Senki se élje magányosan ezt a napot!”

Az Egyházmegye fenntartása alatt álló két szociális intézmény idősek bentlakásos ellátásával foglalkozik, és mindkettő idén ünnepli alapításának huszonötödik évfordulóját. Az ózdi Szent Anna Szeretetotthonban tartott ünnepségről a hónap elején adtunk hírt. A sátoraljaújhelyi Szent Anna Szeretetotthon három éve került egyházi fenntartásba. A két intézmény egymástól térben igen csak távol van, de szolgálatuk célja és annak lelkisége azonos: az idősek mindennapjait megkönnyíteni, számunkra nyugalmas öregkort biztosítani.

„Örvendezzünk, ünnepkedvelők, a valóban angyali, fölfoghatatlanul gyönyörűséges, boldog párnak, az istenszerető házastársaknak, Joákimnak és Annának emlékünnepén!” (utrenye)

(Forrás: Diós István: A szentek élete

Címkék