Környezetvédelmi Mini Konferencia Edelényben

Az edelényi Szent János Görögkatolikus Gimnázium és Szakképző Iskola Környezetvédelmi Mini Konferenciát rendezett szeptember 24-én.

Edelény

Az edelényi középiskolában gimnáziumi-, informatikai rendszergazda-, környezetvédelmi technikus és szaktechnikus képzés folyik. A következő tanévtől tervezik a pedagógiai képzés beindítását is – mondta el Flaskó Attiláné igazgató asszony.

Az iskola diáksága minden évben egy hetet szentel névadójuk és védőszentjük, Szent János apostol és evangélista tiszteletének a szeptember 26-i, egyházi ünnep hetében. A lelki programok hétfőn az iskola kápolnájában kezdődtek – egész heti imáikat a teremtett világ védelméért ajánlják fel. Az iskola aulájában és folyosóin több kiállítást rendeztek, melyben a környezetvédelmi szakképzés tanulói és tanárai mutatják be saját képzésük folyamatát és eredményeiket, valamint az iskola egyik tanulójának, Egri Lászlónak a legsikeresebb és díjazott természetfotóit állították ki.

A mini konferenciát Atanáz püspök atya nyitotta meg. Az egyik előadó dr. Török Csaba, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológiai tanára volt, aki Ferenc pápa június 18-án megjelent, Laudato si' (Áldott légy!) kezdetű enciklikájának magyar fordítását is végezte, melyben jelentős szerep jut a környezetvédelemnek. Az előadó arról is beszélt, hogy milyen módon jelenik meg az enciklikában a körülöttünk lévő világra vonatkozó hitünk, és ennek gyakorlati következményei.

Ezt követően Polák Péter, a miskolci Öko-Kör vezetője és a jezsuita gimnázium nevelési igazgatóhelyettese a föld élhetőségéről osztotta meg gondolatait; melyben – többek között – arra hívta fel a hallgatóság figyelmét, hogy cselekedeteinket nem hatja át a környezeti gondolkodás és az erről való gondoskodás.

Az előadások után tanulók használat közben mutatták meg a tavaly, fenntartói beruházás segítségével berendezett laborjukat, mely színvonalas körülményeket biztosít a környezetvédelmi szakképesítés megszerzéséhez szükséges gyakorlati képzésnek és vizsgáknak.

A heti programok az edelényi görögkatolikus templomban tartandó püspöki Szent Liturgiával záródnak pénteken.

 

FÉNYKÉPALBUM

Címkék