Könyvajánló – A cigány arcú Jézus

Megjelent Dr. Balogh Győző János a Miskolci Egyházmegye cigánypasztorációs referensének könyve, melynek címe: A Cigány Arcú Jézus.

Könyvborító

Győző atya a könyvét három fejezetre osztotta, tematikus sorrendbe helyezve annak tartalmát.  Az első fejezetben a magyarországi cigányság helyzetének elemzését vállalta, kiemelve azokat a személyeket, akik sokat tettek a görögkatolikus roma közösségekért.

A második fejezetben arról kapunk érdekes információkat, hogy a cigányság életében hol helyezkedik el Krisztus, a kereszteléstől kezdve a házasságkötésen át, olyan témákat is érintve, mely nem nélkülözi a kritikai elemeket sem.

A harmadik fejezetben a szerző a cigányság újra-evangelizálásának eszközeiről ír, mely számos régi és új elemet tartalmaz.

A könyv előszavát Atanáz püspök atya írta, aki Győző atyát olyan papnak ismeri, aki tenni akar népének boldogulásáért és felzárkóztatásáért.

Izgalmas olvasmányt és tudományos kutatást egyaránt találhat a téma iránt érdeklődő ebben a hiánypótló munkában.

A könyv megrendelhető a szerzőtől a baloghgyozo1984@gmail.com e-mail címen.

Készült a ROMA–NEMZ–KUL–19–0227 azonosítószámú projekt keretében a Görögkatolikus Cigánymissziós Koordinációs Iroda megbízásából.

 

Makkai László