Kolozsvári tanulmányi kirándulás

„Az utazás nemcsak az elmét csiszolja, hanem időnként azzal a furcsa következménnyel jár, hogy az ember furcsa ismeretségekre tesz szert.” Agatha Christie

A Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium 2015. szeptember 24 és 27 között Romániában járt. Fő utazási célunk a történelmi Kolozsvár volt, de ellátogattunk más neves településekre is.

Kolozsvári templom

Elsőként a Nagykárolyon található Károlyi kastélyt illetve a közelében lévő Somlyócsehiben található ortodox fatemplomot látogattuk meg. Majd a következő két napban Kolozsvár bebarangolása következett, még a rossz idő sem szegte kedvünket, nekivágtunk a város megismerésének. Megtekintettük többek között Mátyás király, és Bocskai István szülőházát, a Szent Mihály templomot, Szent György lovasszobrát, a Farkas utcai templomot, illetve a „román főteret” is.

A nézelődés mellett részt vettünk egy kerekasztal beszélgetésen is, amelynek témája a Kolozsvár környéki cigánytelep illetve az ott zajló „Pata Kolozsvár” nevű projekt megismerése volt. Ez egy összetett projekt, amely segíteni próbálja a környéken élő cigányok sorsát. Majd tovább folytatva a témát a kolozsvári cigányok életéről, oktatásáról tudhattunk meg információkat a helyi Kisebbségkutató Intézet munkatársaitól. A sok élményünkről, és nem csak az ezen úton szerzettekről, a tapasztalatainkról beszélgettünk a Böjte Csaba által támogatott Szent Klára Egyetemista Lánykollégium lakóival. Nagyon szimpatikus volt a kollégium, és azt hiszem sok jó tanáccsal tudtunk szolgálni egymásnak a kollégiumi élethez.

Természetesen nem maradhatott ki a szórakozás sem, így a Kolozsvári Állami Magyar Színház falai között nézhettük meg a Tompa Gábor által rendezett: Az öreg hölgy látogatása című előadást, melynek egyes jelenetei megmosolyogtattak minket, mi persze végig élveztük az előadás egészét. Bár sok csodás helyet láttunk, mi akkor sem voltunk megelégedve a látottakkal, hazafelé menet megtekintettük a Disney mesébe illő pompás cigánypalotákat, amelyeket látva mi is elképzeltük, hogy egy ilyenben lakva igazi hercegnők és hercegek lehetnénk. Majd megérkeztünk Csúcsára, ahol Ady Endre és „Csinszka” (Boncza Berta) házában jártunk, a költő és felesége az I. világháború idején lakott ebben a csodaszép környezetben.

Végezetül pedig Nagyváradra érkeztünk, ahol a Szent Angéla Gyermekvédelmi Központ bentlakói és nevelőnője nagy szeretettel és nagyon finom ebéddel fogadtak minket. Pár órát töltöttünk együtt a gyerekekkel, akiket rögtön a szívünkbe is zártunk. Jó volt látni azt a sok mosolygós arcot. Kollégiumunk egy kis ajándékkal is meglepte a gyerekeket, amit nagy örömmel fogadtak.

Összegezve a kirándulást, tartalmas, tanulságos napokat tudhatunk magunk mögött, sok érdekességet láttunk és hallottunk. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk, és fantasztikus lehetőség volt ez az út arra is, hogy az új és a régi szakkollégisták is összekovácsolódjanak.

Köszönettel tartozunk a szervezésben részt vevő kollégiumi dolgozóknak, és nagyon örülünk, hogy együtt élhettük meg ezt a kirándulást is. És már most alig várjuk a következőt!

A program a TÁMOP-4.1.1.D-12/2/KONV-2012-0005 azonosítószámú projekt keretében valósult meg

Címkék