Kispapjaink a hivatásról

A húsvéti időszak negyedik vasárnapja a hivatások világnapja. Az egyházmegyénkből származó papnövendékektől kaptunk gondolatokat

papság

A nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézeteben pillanatnyilag hat Miskolci Egyházmegyéhez tartozó növendék készül papi hivatására. A hivatások vasárnapján hagyományosan egy-egy parókián személyesen tesznek tanúságot, idén ez is máshogy alakul.

„Számomra a hivatások vasárnapja mindig felüdítő esemény, hiszen tanúságot tehetek arról a meghívásról, amelyet Mennyei Atyánktól kaptam, s amelyre immár hatodik éve, hogy ráébredtem – mondta el Marczi András, negyedik évfolyamos papnövendék - ugyanakkor ezen jeles esemény alkalmat ad arra is, hogy buzdíthatom azokat az embertársainkat is, akik valamilyen más formában szolgálják Urunkat. Úgy vélem, hogy a papi hivatás folytonos megújítást, átelmélkedést és gondozást igényel. Ez a hivatások vasárnapján még intenzívebben történik meg, mint a mindennapok forgataga között, bár idén csendesebb formában.”

Marczi András

 „A papi hivatásban leginkább a szolgálat, az odaadás, a Szent Liturgia fogott meg és a különböző szertartások” – vallotta Mikita Gábor, elsőéves növendék. A gondolatot ikertestvére, Marcell fűzte tovább: „Ami engem nagyon megfogott ebben a hivatásban, az az, hogy papként majd egy olyan összekötő kapocs lehetek Isten és az emberek között, aki az evangélium hirdetésével és az Eucharisztia bemutatásával segít az embereknek bekapcsolódni a Mennyei Liturgiába. Különleges életem van a szemináriumi mindennapokban, mert Isten kegyelmének köszönhetően ikertestvéremet is a papnak hívta az Úr.”

A gondolatot Gábor fejezte be: „Az, hogy ikertestvéremmel együtt készülünk a hivatásra, sokszor könnyebb, vagy egyszerűbb, mert például egymáson tudunk „gyakorolni” olyan erényeket, gondolatokat, amin lehet, hogy más megsértődne, vagy nem jól értené. Így tudunk együtt fejlődni.”

Mikita testvérek

„Az idebent eltöltött öt év alatt hivatásérzetem tovább mélyült, s egyre inkább világossá vált, hogy azon az úton haladok, amelyet Isten kijelölt számomra” – vallotta a már korábban megszólított András, aki tanulmányai befejezéséhez közeledik. „A szeminárium olyan hely, ahol mindennapjainkat Isten köré fonhatjuk elmélkedéssel, imádsággal, továbbá a teológia tanulásával. Nagyon fontos, hogy a Jóistennel való kapcsolatunkat minél jobban megerősítsük, hogy az szilárd alapja legyen későbbi papi életünknek. Ezáltal fogjuk tudni hitelesen végezni a pasztorációs munkát.”.

Arról, hogy a pasztoráció melyik területén szeretne dolgozni, így fogalmazott: „Személy szerint nagyon vonz az idősek, illetve betegek lelki gondozása. Ugyanakkor szívesen töltöm az időmet az ifjúság körében is. Előszeretettel kapcsolódok be a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény által szervezett jó hangulatú nyári táborokba, amelyeknek egyházmegyénk területén Mogyoróska ad helyszínt.”

nagypénteken

„Aki úgy érzi, hogy van benne egy hivatástudat, de nem biztos abban, hogy jönni akar, vagy ez az útja, az az ember ne aggódjon, hanem imádkozzon, járjon templomba gondolkodó módon, forgassa a fejében ezt a gondolatot. Először a tanítványok sem értették, mit akarhat Jézus. Három évig vele voltak és csak azután jöttek rá, mire is lettek meghívva. Így a jelentkezés csak egy válasz a meghívásra, ami vezethet a papság felé.” – üzeni a hivatás választása előtt állóknak Gábor papnövendék, amihez Marczi András fűzött buzdító szavakat: „Buzdítok minden papi hivatáson gondolkodót, hogy bátran merjenek rálépni erre a gyönyörű útra, mert Isten olyan további nagy dolgokat tár elénk, amelyeket csak akkor érthetünk meg igazán, ha bizalmunk minél erősebb Őbenne.”

Címkék