Kétszakos tanárképzés a Miskolci Egyetem és a Szent Atanáz Főiskola együttműködésével

Miskolcon is lesz lehetőség a Hittudományi Főiskola képzésein részt venni.

csoportkép

Két évvel ezelőtt kötött megállapodást egymással a Miskolci Egyetem és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola. 2023. február 1-jén Prof Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora, Dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, valamint Dr. Odrobina László, a főiskola mb. rektora; Dr. Seszták István, a főiskola fenntartói biztosa, valamint Makkai László, a Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium igazgatója Miskolcon tárgyalást folytatott.

A megbeszélésen megerősítették a két intézmény között két éve kötött megállapodást, továbbá a folytatás lehetőségeiről és kiszélesítéséről is beszélgettek.

A megállapodás értelmében A Miskolci Egyetem és a Szent Atanáz Főiskola mint Kelet-Magyarország egyetlen katolikus pedagógusképző felsőfokú intézménye lehetőséget biztosít a kétszakos osztatlan tanárképzésre. A hittanár-nevelőtanár szak mellé a jelentkezőknek lehetősége van angol, etika, földrajz, magyar, mozgókép- és médiaismeret, német és történelem szakok választására is.

Mit jelent ez pontosan? A hallgató jogviszonya a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolával jön létre, tehát a Szent Atanáz-főiskola intézményi oldalán kell jelentkezni a kiválasztott szakpárra a felvi.hu-n keresztül, a közismereti tanárszak ismeretanyagát azonban a Miskolci Egyetemen hallgatja a felvételt nyert hallgató. A 10 féléves osztatlan tanárképzésre a nyelv szakok kivételével elegendő a középszintű érettségi is a felvételihez.

A képzés a tervek szerint két helyszínen, Nyíregyházán és Miskolcon zajlik majd, az órákat úgy osztjuk be, hogy kényelmesen megoldható legyen mindkét szak tárgyainak a lehallgatása.

Mind Nyíregyházán, mind pedig Miskolcon egyházi kollégiumi elhelyezést biztosítunk.

A felvételi szándékot nemcsak a felvi.hu-n, hanem a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola saját jelentkezési lapján is be kell nyújtani! A felvételi vizsga pályaalkalmassági és általános hittani ismeretek írásbeli- és szóbeli vizsgájából áll.

Fontos! Az írásbeli vizsga helyett a felvételiző kérheti a hittanérettségi eredményének beszámítását is.

A jelentkezés határideje: 2023. február 15.

További információkért keresse a Tanulmányi Osztályt a 42/597602 telefonszámon vagy böngéssze honlapunkat és Facebook-oldalunkat!

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Címkék