Le kell írni az előzményeket ahhoz, hogy velünk örülhessen az, aki elolvassa ezt a néhány sort:
Ózd nem a vallásosságáról híres…
A kommunizmus éveiben a kereszteléseket felcserélte a névadó ünnepség,
a szentségi házasságot az együttélés,
a gyászolók pedig nem papot hívnak temetni,
ha egyáltalán temetnek. Sokszor kerül az urna a vitrinbe.
A 2014-ben
65 éves városban – dispozíció következtében – az itt szolgáló katolikus papok mindegyike
’65-ös születésű lett.
Jelnek tekintették, és egyéb dolgok mellett bevezették, hogy minden hónapban egyszer együtt reggeliznek.
Ez jó alkalom az elmúlt időszakok értékelésére, ötletelésre, új tervek előkészítésére.
Baráti légkörben születhetett meg a városi keresztút gondolata. Bátor lépés, hiszen Ózdon ilyet még nem igen láttak…
Ennek ma én is részese lehettem. A város egyik végén van a Szent Kereszt Plébánia, onnan indulva, a görögkatolikus templom érintésével, stációk beiktatásával, a másik végen álló bolyoki templomig, közel kétszázan vallották meg hitüket Virágvasárnap ily módon.
Böjti imádságokat mindkét rítus szerint énekeltünk, a szokásos elmélkedéseket azonban kiegészítettük. Ahol éppen megálltunk, ahhoz igazodóan fókuszáltunk életünk egy-egy területére. Iskola előtt gyermekeink nevelésére, étterem előtt a mohóság bűnére figyeltünk. Kozmetika és fodrászt előtt az atya azt kérdezte tőlünk, vajon lelkünk szépségére is fordítunk-e annyi figyelmet, mint a külsőnkre? De adott témát a városközpontban a körforgalom, amiből kiutat kell találni, az üzlet, a bank, a hivatal… Még a „Behajtani tilos” – tábla is!
Akik a majdnem 3 órát együtt töltöttük, közösen imádkoztunk és végig gyalogoltunk 3 km-t, egymást is, de a Nagyhetet is másként látjuk…