Kereszthódoló vasárnap

Ezen a napon, nagyböjt harmadik vasárnapján a tiszteletre méltó és elevenítő keresztet ünnepeljük.

ikon

Az egész világ boruljon le a Szent Kereszt előtt, s így tudja meg mindenki, hogy téged kell imádnia, ó Ige!

Mivel a negyvennapos böjt folyamán a szenvedélyeknek meghalva valamiképpen mi is keresztre feszíttetünk, és e keserű érzéstől elcsüggedünk és letörünk, ezért kerül ki ma elénk a tiszteletre méltó és életadó kereszt. Egyrészt frissít és bátorít bennünket azzal, ahogyan Urunk, Jézus Krisztus szenvedésére emlékeztet. Másrészt buzdít is: hogyha Isten keresztre feszíttetett érettünk, mennyi mindent kell nekünk érte megtennünk. Sőt hogyha az Úr kínszenvedését és a kereszt dicsőségének emlékét és reménységét is figyelembe vesszük, akkor ez megkönnyíti terheink hordozását. Mert ahogyan Üdvözítőnk keresztre kerülve ezen a gyalázattal teljes kerülő úton a keserűségek folytán megdicsőült, úgy kell nekünk is cselekednünk ahhoz, hogy vele együtt megdicsőüljünk, még ha addig bármi kellemetlenséget kell is elviselnünk.

Vagy másképp is megfogalmazhatjuk ezt: Amint azok, akik sziklás vidéken hosszú utat tesznek meg, és elfáradnak az erőfeszítéstől, hogyha útjukba akad egy kellemes árnyékot adó lombos fa, leülnek egy kicsit pihenni, hogy aztán újjáéledve folytassák tovább útjukat; úgy most a böjti időnek ezen a fárasztó útján, éppen a pálya fordulópontján az életadó keresztfát helyezték el nekünk a szent atyák, hogy enyhülést és felfrissülést adjon, hogy könnyed és fürgébb mozgásúvá tegye az elfáradtakat, hogy meg tudjanak felelni ennek a küzdelemnek, ami még rájuk vár.

Vagy például a király érkezésekor előtte viszik zászlóját és jogarát, s csak aztán jön ő maga, örvendezve és ujjongva a győzelmének, amivel együtt örülnek az alattvalói is, ugyanígy Urunk Jézus Krisztus is, aki hamarosan meg fogja mutatni nekünk a halál fölötti győzelmét és dicsőségesen fog elénk állni a föltámadás napján, kormánypálcájaként előre küldte most nekünk a királyi jelvényt, az életadó keresztet, mely a számunkra lehetséges mértékben örömmel és felüdüléssel tölt el bennünket, és fölkészít arra, hogy hamarosan a Királyt fogadjuk, és kitörő örömmel ünnepeljük győzelmét.

Mindez a szent nagyböjtnek ezen a középső hetén történik, mert a szent negyven nap hasonlít Mara forrásához a bánat és csüggedés keserűsége miatt, ami a böjtölés során keríthet hatalmába minket. S mint ahogy annak a közepébe beledobta Mózes a fát, amely édessé tette a keserű vizet, úgy most a bennünket szellemi Vörös-tengeren átvezető és szellemi fáraótól megszabadító Isten is ezzel a drága életadó fával, tudniillik az ő életadó keresztjével édesíti meg a negyven napos böjttel járó keserűségünket. Felüdít minket, akik úgyszólván a pusztában menetelünk addig is, amíg föl nem emel bennünket a szellemi Jeruzsálemhez az ő föltámadása által.

S mivel a keresztet Élet-fának hívják, és valóban az is, és amint ezt a fát az Édenkert közepére ültették, ennek megfelelően helyezték el az isteni ihletésű atyák is a keresztfát a szent negyven nap kellős közepére, hogy emlékeztessen Ádám falánkságának tárgyára és egyúttal arra is, hogy annak jóvátétele ez által a fa által történt. Mert mi, akik ehhez a fához járultunk, már nem halunk meg többé, hanem életre kelünk.

Ennek erejével, Krisztus Istenünk, bennünket is óvj meg a gonosznak csalárd terveitől, s méltass minket arra, hogy a böjti pályafutásunkat könnyedén elvégezve isteni kínszenvedésedet és életadó föltámadásodat hódolva tiszteljük, s könyörülj rajtunk mint egyetlen irgalmas és Emberszerető!