Kánoni látogatás Abaújszántón

Folytatódnak a kánoni látogatások a Miskolci Egyházmegyében. Most hétvégén Abaújszántó került sorra.

Püspöki korona

Mikor pár hónappal ezelőtt biztossá vált, hogy Atanáz püspök atya együtt ünnepli velünk az abaújszántói görögkatolikus templom búcsúját, odamentem egy kedves hívünkhöz, és azt mondtam neki: „Végre hozzánk is ellátogat Püspök atya.” S beszélgetőpartnerem nagyon meglepődött, hogy miért mondom, hogy „végre”, hiszen szinte minden évben vendégül láthatjuk a Főpásztort. Ez igaz, valóban rendszeresen jár Püspök atya Abaújszántón, többek között a lakásotthonok miatt is. De ez a látogatás most más volt: hivatalos kánoni látogatás, aminek azt gondolom, hármas célja van.

Egyrészt, ha a Püspök meglátogat egy közösséget, mindig a mi Urunk Jézust Krisztust hozza el, jeleníti meg. Ezt szolgálta ezen a hétvégén a szombat esti nagy vecsernye és a búcsúi Szent Liturgia. Mind a kettő felemelő élményt jelentett a hívőknek, Püspök atya jelenléte, imádsága, prédikációja megerősített minket.

Másrészt a Püspök ilyenkor tájékozódik az egyházközség lelki, erkölcsi életéről, problémáiról, örömeiről. Erre is bőven nyílt lehetőség, hiszen szombat este több, mint két órás képviselőtestületi ülést tartott Püspök atya, ahol bizony sok kérdés merült föl, amire közösen kerestük a válaszokat.

Harmadrészt pedig a híveknek is lehetősége van ilyenkor kérdezni Püspök atyától. S éltek is ezzel a lehetőséggel a kedves testvérek, a Szent Liturgia után, a gyönyörű napsütéses időben, sokan beszélgettek Püspök atyával, s kérdezgették erről-arról.

Köszönet Püspök atyának a látogatásért, a híveknek a rengeteg segítségért: a buzgó takarításért, a szépszámú jelenlétért, a rengeteg süteményért, a csodálatos kántori szolgálatért. Azt remélem a kánoni látogatás elérte célját.

 

Galambvári Péter

parókus

KÉPEK

Címkék