II. Lakatos Menyhért Szavalóverseny

’’ Az ember vérében rejlő alkotási vágy elfeledtet mindent, és ha ez a vágy lehetőséget kap a teremtésre, képes megteremteni maga körül a világot…”                                

 /Lakatos Menyhért/

Egyetemi kollégium kápolna

MEGHÍVÓ

 

 

Teremtsük meg most mi együtt ezt a világot, melynek színterét a Miskolci Görögkatolikus Cigány Szakkollégium biztosítja, a szakkollégium szervezésében megrendezésre kerülő

 

II. Lakatos Menyhért Szavalóverseny

 

keretein belül.

 

A tavalyiakhoz hasonlóan azoknak az általános és középiskoláknak a tanulóit várjuk, amely intézmények falai között töltötték iskolás éveiket jelenlegi hallgatóink.

 

A szavalóverseny célja megmutatni, hogy mennyi tehetséges diák rejtőzik meg egy-egy iskolában, és hasonlóan hallgatóinkhoz, ha kitartóak és szorgalmasak ők is megvalósíthatják álmaikat. Ennek az útnak az első állomása lehet a szavalóversenyünk is. A díjazottak értékes ajándékban részesülnek!

 

A verseny időpontja:             2015. május 22., péntek 10:00

Helyszín:                          3519 Miskolc, (Miskolctapolca) Görömbölyi út 24.

                                      (a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium épülete)

 

A versenyre két verssel lehet jelentkezni

- kötelező vers: Lakatos Menyhért:         Hajamba izzó zsarátot tűzök

- egy a jelentkező által szabadon választott vers (max 3 perces hosszúságú)

 

Lakatos Menyhért

 

HAJAMBA IZZÓ ZSARÁTOT TŰZÖK

 

Rozsdás gondok hajlanak vállaim fölé.

Kitépik keblemből a tegnap jámbor vágyait.

Mert márványba fagyott sorsunk. reszket a világ tenyerén,

hüllők őrzik elavult kincseit

 

Hajamba izzó zsarátot tűzök,

hószínű szalagom elviszi a szél

az éjszakák véres bokrétáját összekötni.

 

Bőszült szelek hátán űzök borzos cigány vágyakat,

szikrát csiholok villám szavakkal,

elrohadt századok égő csontmáglyája felett

lobogtatom tarka kendőmet,

s letépem világunk elnyűtt mankójáról cifra szoknyám.

hogy ércnyelvű dobjaink ritmus zenéje

ne nyaldossa kőbocskorát a megaláztatásnak.

 

 

A korhatár: általános iskola 5. osztálytól

 

A versenyre jelentkezni 2015. április 24-ig (péntekig) lehet elektronikusan a lakatosmszavaloverseny2@gmail.hu e-mail címen az alábbi adatok megadásával:

 

-          jelentkező neve, életkora, település

-          iskola neve, osztály, település

-          felkészítő tanár neve

-          választott vers (költő és cím)

Amennyiben bármilyen kérdésük lenne a versennyel kapcsolatban, forduljanak hozzánk bizalommal a fenti e-mail címen, illetve a +36 30 811 2813-as telefonszámon.

 

Sikeres felkészülést kívánok!

 

Maradok tisztelettel szakkollégista társaim és a munkatársak nevében:

 

                            Szajkó Cintia

Miskolc, 2015. március 26.                                                                       szakkollégista, szervező

 

A kép eltávolítva.

Címkék