Igen, Uram, hallja a te szolgád, én követlek téged

Több évtizede minden tanév végén a sajópálfalai könnyező kegykép előtt gyűlünk össze görögkatolikus hittanosok.

Gyermekek Sajópálfalán4
Gyermekek templomban

Már jó előre hallhattuk a hívó szót, amely ezen a találkozón való részvételre buzdított bennünket, és többen „engedelmeskedtünk” is neki. Több, mint háromszázan kapcsolódtunk be a Szent Liturgiába, amelyben hálát adtunk gondviselő Istenünknek minden kegyelmi ajándékáért, amellyel az elmúlt tanévben segített bennünket.

A prédikációban Szocska Ábel testvér tette fel a jelenlevőknek kérdést, hogy Mit is jelent jó kereszténynek lenni?

Példázataiban emlegetett olyan embereket, akik nagyon szerettek volna egy menő telefont, de miután megkapták ajándékba nem használták, nehogy megsérüljön, olyan lányról, akinek tetszett egy ékszer, de miután megvette magának, nem hordta, nehogy elveszítse.

Mi hittanosok - emelte ki az atya - egész évben tanultuk a hittant, sokszor más dolgokról is lemondtunk érte, de bennünket is utolérhet az ördög, aki arra ösztönöz bennünket, hogy mindazt, amit már hittanórán megszereztünk, megismertünk vagy megtudtunk, azt egyszerűen ne használjuk itt a nyári szünetben.

Az apostolok néhány hete - hallhattuk a templomban - Jézus egy szavára otthagyták hálóikat és követték őt, nem kerestek kifogásokat, nem hivatkoztak arra, hogy nekik szabadságuk van, most éppen nyári szünetre mentek.Tőlünk függ, hogy mi, amikor bennünket hív az Úr, elindulunk-e felé, tőlünk függ, hogy amit tanultunk a hittanórán, azokat a mindennapokban használni is fogjuk-e.

Vajon, sokszor jut-e majd eszünkbe az ima, a Szentírás, s az, hogy nekem milyen parancsok szerint kell élnem? Lehet, hogy eközben életünkben ott lesz egy-egy lemondás, de ezek nem is lemondások, hanem inkább cserék valami sokkal nagyobb jóért, az üdvösségünkért.

A szertartást és körmenetet követően tízórai következett, majd kezdetét vette a pontgyűjtő verseny, ahol közösségenként 16 állomás közül választva, ott teljesítve a feladatot, csapatainkat juttathattuk közelebb a vetélkedő megnyeréséhez.

Ebéd után mindenki kezébe került egy-egy lufi is, amelybe képzeletben belehelyezhette saját fohászimáját, -Hálát adok Neked…, Köszönöm Neked…, Segíts abban, kérlek…,  -és engedhette, hogy szálljon fel  Istenünkhöz az égbe.

A nap végéhez közeledve mindannyian elfáradva mondhattuk ki: Igen, Uram, én ma is és életem többi napján is Téged követlek.

Címkék