Ifjúsági Világtalálkozó - 2019

2019. január 22. és 27. Panamavárosban rendezik az IVT-t. Az előtalálkozók január 18-án kezdődtek Costa Ricában

Costa Ricában

Magyarországról közel negyvenfős zarándokcsoport indult az Ifjúsági Világtalálkozóra. A csapat az előtalálkozón is részt vett. A magyar csapat tagjai az egyházmegyék képviselőiből állnak, a Miskolci Egyházmegyét Nagy Luca és Trestyánszky Rita képviseli.

Nagy Luca és Trestyánszki Rita

Élményeikről az alábbiakban olvashatnak:

„Január 17-én, helyi idő szerint az esti órákban érkeztünk San José-ba, ahol a Katolikus Shalom Közösség segítőivel indultunk saját plébániákra, illetve a fogadócsaládokhoz.  A fogadtatás nem volt mindennapi: a vendéglátó családok minden tagja a templomban várt minket, hatalmas tapssal, örömmel fogadtak minket. Táblákat tartottak a magasba, annak a nevével, aki náluk lesz elszállásolva, illetve egy-két üdvözlő magyar szóval. A csapat számára nagyon meghatározó pillanatok voltak ezek, hiszen az ember tudja, hogy nagyon várják valahova, de amikor megérkezik, és mindenki boldogan fogadja, akkor valami sokkal többet érez a szívében, mint amit azt az eszével elgondolt. A Costa Ricai emberek vendégszeretete, élethez való hozzáállása, boldogsága leírhatatlan. Legyen szó szegényebbről vagy gazdagabbról, ugyanazt a szeretet kapjuk tőlük, sokszor azt érezzük, hálásabbak nekünk, hogy eljöttünk hozzájuk, mint ahogy mi ki tudjuk fejezni hálánkat feléjük. 

üdvözlet

Január 18-ától hivatalosan is kezdetét vette az előtalálkozó itt San Joséban. Minden nap folyamatos voltak programok melyeken együtt vettünk részt. Így már az első nap közel ezer fiatallal találkoztunk, akik mind az előtalálkozón veszünk részt. Latin-amerikai pezsgéssel volt dicsőítés, tánc, éneklés. Az imádság más formájával találkoztunk itt, ami talán tőlünk, görögkatolikusoktól távol áll, de fantasztikus élmény volt megtapasztalni azt, ahogy a fiatalok csoportja együtt dicsőíti az Istent. Nehéz leírni azt a karneváli hangulatot, ami jellemzi a programokat. Körmeneten  mindannyian részt vettünk már. De olyan "körmeneten", amit itt szerveztek a számunkra, olyanon még soha. Több ezer fiatal, országuk zászlójával, énekelve, táncolva, együtt vonult több kilométeren át egyik templomból a másikba. Miközben a város lakói csatlakoztak hozzánk, vagy az ablakból integettek. Az első estét közös szentségimádással zártuk, melyet egy koncert követett a templomban. De mindezt persze a latin-amerikai zenék, énekek kísérték. Ha ezen nem veszünk részt, el se tudjuk képzelni. Nem a megszokott dolog volt.

szentmise

A második nap, szabadtéri püspöki szentmisén vettünk részt, melyet a helyi püspök vezetett, több tucat pap kíséretében, köztük a magyar csapat lelkivezetőivel. Több ezer fiatal, hatalmas zászlókat lengetve imádkozott együtt. Amit koncertek sorozata követett, közben fotók százai készültek, pár másodperc alatt összeverbuvált csapatokkal, zászlókkal, miközben persze a karneváli hangulat folytatódott. Talán a legjobban egy óriási katolikus fesztiválhoz hasonlítanám. Este a magyar csapatból páran rózsafüzér imádságon vettünk részt. Talán nem kell már leírni, de ez sem megszokott módon ment. Az előimádkozók mindig a saját nyelvükön imádkoztak, majd a tizedek között öt-tízperces  zene, éneklés következett, amikor betlehemes játékot mutattak be a helyiek. Felemelő volt látni, hogy a családok ezen is együtt vettek részt; kicsik és nagyok, gyerekek, szülők és nagyszülők együtt imádkoztak Máriához. 

a körmeneten

A vasárnap a saját plebániánkon fogadó családjainkkal együtt vettünk részt a vasárnapi szentmisén, melyet egy rövid szentségimádás követett. A prédikációkat magyarul fordítja az egyik brazil misszionárius aki már több mint hat éve él Magyarországon. Majd mindenkinek családi programja volt. Engem és a legtöbb társamat is a Csendes óceánhoz vittek el, ami két órás kocsi utat jelentett. Azok a családok, akik ezt a hosszú utat nem tudtak vállalni, összefogtak és közösen kis busszal mentek. Talán ebből is látszik, hogy sokszor erőn felül a legtöbbet szeretnénk nekünk adni, melyet nem győzünk meghálálni. De voltak olyan családok is, akik más templomokat látogattak, vagy túráztak a hegyekben.

a tengerparton

Számunkra hétfőn zárul az előtalálkozó programja.  Napközben közösen látogatunk egy közeli vulkánhoz, illetve egy másik város bazilikájához. Nehéz szavakba önteni azt a vendégszeretet, amit itt kapunk. Illetve öröm látni és részt venni abban a fantasztikus hangulatban, amit több ezer fiatal a világ minden tájáról tud képviselni. Köszönünk minden támogatást és imát, amit folyamatosan otthonról kapunk már most is! Imádkozunk közösen mi is a magyar görögkatolikus fiatalokért!”

csoportkép

(Szöveg: Nagy Luca, fotók: Trestyánszki Rita)

Ha megfogott az IVT hangulata, még lehet jelentkezni a Budapesten megrendezésre kerülő Panama-napra, január 26-án. Még több képet a Miskolci Egyházmegye Görögkatolikus Ifjúsági Fóruma oldalán találhattok.

 

Címkék