Hittanosok évzárója Rakacán

Ahogyan az iskolákban a múlt héten véget ért a tanév és elérkezett a bizonyítványosztás, azaz az éves munka értékelésének ideje, a hittanra járó gyerekek munkáját is értékelik a tanév végén.

gyerekek, parókus a templomban

Rakacán Polgári Bence atya június 19-én, a Szent Liturgia után tartotta meg a hittanos évértékelést: „Elérkezett a tanév vége, vagy jobban hangzik, ha azt mondjuk, hogy a nyári szünet. Ez alkalomból, ahogy szokott lenni Rakacán, megjutalmaztuk a templomba járó gyerekeket. A sorrendet a liturgialátogatási napló adta meg. Az lett az első, aki a legbuzgóbb volt a tanév során, és a legtöbbször jött el a templomba vagy a kápolnába. Sok ajándék talált így gazdára a mai liturgia végén, így a „főnyeremény” egy szép kerékpár is.

Hála Istennek sokan voltunk, és könyörögtünk együtt, hogy Mennyei Atyánk kísérje, óvja a rakacai gyerekeket a szünidő folyamán is, és vezesse őket az igazán fontos és értékes dolgok felé. "

ministráns a templomban

Címkék