Hitben, tisztelettel

A kicsiny kányi közösség az összetartás erejéről tanúskodik.

utikereszt, térkép

Kányról nem szólnak hangzatos híradások, nincsenek országos jelentőségű események, de valami nagyon is jelen van itt: hit, összetartás és tisztelet.

Nyár közepén, mostanra szinte hagyományt teremtve szántak időt egymásra az emberek a görögkatolikus parókián. A délután kegyelemteljes eltöltéséhez Szepesi Szilárd parókus atya vezetésével az Istenszülő közbenjárását kérték, a hozzá forduló Parakliszban. A szertartás végére az önkéntes segítők keze munkája nyomán odakinn a bográcsos is elkészült.

bográcsozás

„Terített asztal mellett, kellemes beszélgetéssel, jó hangulatban ismét megerősítettük összetartozásunkat; fogyatkozva bár, de töretlenül létezik még Kányban az emberek egymás iránti szeretete." – fogalmazta meg Pásztor Gergely, aki lelkipásztori kisegítőként tevékenykedik a településen, és fejezte ki köszönetét annak a támogatásnak, mely nem feledkezett meg e maroknyi csereháti közösségről sem!

a terített asztal mellett

 

 

 

Címkék