Háztartási gépeket kaptak tartós használatra a nevelőszülők

Az eszközöket ünnepélyes keretek között adták át a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézményhez tartozó nevelőszülőknek.

oklevél átadása, Atanáz püspök

A háztartási gépek átadását idén újra sikerült ünnepélyes keretek között megszervezni, Atanáz püspök nyújtotta át az átvételről szóló emléklapokat.

emléklap

Püspök atya, a nap szentje, Szent Márton püspök személyét hozta párhuzamba a nevelőszülői munkával. A szent, aki a szükségben lévők felé mindig segítséggel fordult, szeretetet és békességet teremve maga körül. A legenda szerint saját köpenyét is odaajándékozta. Hasonló szeretettel veszik körül a nevelőszülők a rájuk bízott, vér szerinti családjukat nélkülözni kényszerülő gyermekeket, számukra békét, kiegyensúlyozottságot biztosítva.

Alkalom nyílt kötetlenebb beszélgetésre is püspök atyával. A nevelőszülők mindegyike mesélt gondozottjairól, és bár nem tagadták, hogy néha nem könnyű a feladat, és bizony akadnak gondok is, de mindegyikőjük arcáról öröm, lelkesedés és szeretet sugárzott. A bennünk lévő energiát kell szeretetté alakítanunk, csak így lehet, mondta az egyik nevelőanya. Mesélt az is, aki húsz éve nevelőszülő és az is, kinek édesanyja is nevelőszülő volt.

pakolás

A nevelőszülői tanácsadók segítségével mérték fel kinek mire is lenne leginkább szüksége, és ki az a szülő, aki már több éve ebben a hálózatban tevékenykedik, valamint több gondozott van a családjában. Idén tizenegy nagyobb gép segíti a nevelőszülők mindennapi házimunkáját A tartós használatba átadott mosó- és szárítógépek, hűtőszekrények és mosogatógépek megléte nélkül ma már szinte elképzeltethetetlen egy nagycsalád háztartása. Néhány óra leforgása alatt járművekre kerültek a gépek az encsi tanácsadói iroda udvaráról, reméljük, hogy egy kicsi terhet sikerül ezekkel levenni minden család válláról.

FÉNYKÉPEK

Címkék