Harmadszor rendezték meg a Katolikus Társadalmi Napokat

A debreceni Kossuth téren tartották meg az idei Katolikus Társadalmi Napokat (Kattárs) szeptember 12-én. Az érdeklődők a katolikus egyház társadalmi tevékenységét és tanítását ismerhették meg közelebbről, a fókuszban az oktatás-nevelés állt.

Debrecen
Papp Miklós

A Szent Anna székesegyházban tartott nyitómisén Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius volt a főcelebráns. A szentmisén koncelebrált Veres András szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, a rendezvényt szervező Caritas in Veritate püspökkari bizottság korábbi vezetője; Bosák Nándor debrecen-nyíregyházi megyéspüspök; Kocsis Fülöp hajdúdorogi metropolita; Mohos Gábor, az MKPK titkára és számos lelkipásztor.

A Szentatyát képviselő Alberto Bottari de Castello szentbeszédében hangsúlyozta: hitünknek megélt hitnek, hatékonynak és a világban való jelenlétnek kell lennie. A katolikus hittel egy nagy kincsnek vagyunk birtokában, és a világ várja is a mi tanúságtételünket erről – tette hozzá. A nuncius Ferenc pápa gondolatait idézte az idei Kattárs központi témájával, a katolikus oktatással-neveléssel kapcsolatban. Kiemelte, hogy a nevelés a szeretet aktusa, annyit jelent, mint életet adni. A nevelés nem mesterség, hanem magatartás, egyfajta létmód – utalt Alberto Bottari Ferenc pápa szavaira. Hogy nevelni tudjunk, ki kell lépnünk önmagunkból és a fiatalok között lennünk, el kell kísérnünk őket növekedésük szakaszaiban, mellettük kell lennünk. Szülőket és pedagógusokat egyaránt arra hívott, hogy mindenekelőtt legyenek tanúi annak, amit tanítanak, és a tanúságtételük kapcsolódjon össze a következetességgel.

Az apostoli nuncius a szentmise végén imádságra buzdítva felhívta a figyelmet a migránsok által megélt drámára, és Ferenc pápa szavait tolmácsolva arra kérte a résztvevőket: úgy tekintsenek rájuk, mint testvérekre.

Veres András, az MKPK elnöke és egyben a programsorozatot szervező Caritatis in Veritate bizottság korábbi elnöke nyitotta meg a Kattársat a református nagytemplom előtti téren. A szombathelyi megyéspüspök nyitóbeszédében leszögezte: szükség van az egyházi iskolákra, mert igény van rájuk.Az egyházi oktatás egyik legfőbb sajátossága, hogy a hitre, és az ebből fakadó sajátos értékekre épít, amire a mai világnak szüksége van – mutatott rá Veres András.

A megnyitó után a Képmás zenekar, a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye emblematikus zenekara adott koncertet, majd gyermekprogram volt többek között a Svetits Kicsinyek Kórusa közreműködésével.

A református nagytemplom előtti téren a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye iskolái és más katolikus intézmények, például a Katolikus Karitász mutatkoztak be különböző sátrakban. Két nagyobb sátorban pedig kerekasztal-beszélgetések zajlottak különböző társadalmi témákról katolikus-keresztény szemszögből.

A munkára nevelésről beszélgettek Munkával a minőségibb életért címmel Somos László kaposfői plébános, a Kaposvári egyházmegye cigánypasztorációs helynöke, Kruppa Tamás görögkatolikus egyetemi tanár és Kirilla Pál, az egyeki Szent János Általános iskola és Óvoda igazgatója. Kruppa Tamás hangsúlyozta, hogy a munka nem Isten büntetése, hanem éppen hogy jó dolog: az ember méltóságához járul hozzá, és általa Isten munkájának és az emberiség közös munkájának lehetünk részesei.

A teremetésvédelem témájába belekóstoló beszélgetésen Aradi Csaba ökológus, a Hortobágyi Nemzeti Park nyugalmazott igazgatója, Hetesi Zsolt, a fenntartható fejlődés specialistájává vált asztrofizikus és Nagy Sándor Tibor, a nagyerdei állatkert volt igazgatója osztották meg gondolataikat az érdeklődőkkel.

A nagyszínpadon Papp Miklós görögkatolikus lelkész, morálteológus, Csókay András idegsebész, agykutató és Gombocz János, a Testnevelési Egyetem professor emeritusa előadása után énekes és táncos bemutatókra került sor, szablyavívók és helyőrségi zenekar és akrobatikus kosárlabdázók szórakoztatták a közönséget. A kisvárdai Szent László Katolikus Iskola diákjai a Legyetek jók, ha tudtok! musicalt vitték színpadra, a nap pedig Tóth Vera koncertjével zárult.

Forrás: Magyar Kurír

Címkék