Hagyományőrzés és közösségépítés Ózdon

Első alkalommal hívták életre a parókiai szilvalekvárfőző napot a az Ózdi Görögkatolikus Parókia tagjai.

szilvalekvár főzés

Az Ózdi Görögkatolikus Parókia, ahogy ezelőtt mindig, úgy most is fontosnak tartja a közösségépítést, és a minél színesebb programok szervezését a hívek számára. Ezúttal az I. Parókiai Szilvalekvárfőző Napra várták az érdeklődőket.

Bodnár Dániel

A közösség több, mint nyolcvan kiló gyümölcsből főzött lekvárt, a sajópetri egyházközségtől kapták ajándékba. A szilva az ottani  templom kertjében termett. 

gyümölcsszedés

A munkálatok már korán reggel elkezdődtek a gyümölcs magozásával, feldarabolásával. Majd az üstöt egy sárréteggel látták el, amely a régi hagyományok szerint egyenletesebb hőelosztást biztosít. A közel tíz órán át tartó lekvárfőzés  során a hívek még ebédet is készítettek az udvaron. Az egész nap tartó munkálatokat a szombat esti vecsernyével zárta a közösség. Az elkészült, és már kihűlt lekvárból a másnapi liturgián után vihettek  hívek.

szilvafelezés

„Egész napos a folyamat, és úgy látszik, mintha csak egy ember dolgozna, pedig jövés-menés van a parókia udvarán. Délig már több mint harminc ember fordult meg az üst körül. Picit beszélgetünk és mozgatunk egy kicsit a kavarófán. Lehetőséget ad ez a nap arra, hogy újból együtt legyünk, és a közösségi élményt újból meg tudjuk tapasztalni” - mondta el Bodnár Dániel ózdi parókus.

szilvalekvár

„Itt Isten mellett  is vagyunk"  - fogalmazta meg az ózdi közösség egyik tagja, majd az összekovácsolódott közösség fontosságát emelte ki: "innen indul ki az, hogy szeretettel tudunk lenni egymás iránt ."
A program sikerességén felbuzdulva a résztvevők már egy szilvásgombóc-főző napot is terveznek a közeljövőben.

Forrás és fotók: Ózd város honlapja, Ózdi Gk. Parókia közösségi oldala
 

Címkék