„Ha zavar, ne nézz rá!”

Sokan és sokféleképpen hirdetik karácsonyi jókívánságaikat városunkban. Az utcákat járva láthatjuk, hogy kellemeset, boldogat, sikerest kívánnak nekünk az üzletek kirakataiban, adventi vásárokon, a hangszórókon keresztül, szinte állandóan és mindenhonnan.

karácsonyi ikon

Egy kis misszióba kezdtünk ebben az esztendőben városunkban. Kisebb és nagyobb karácsonyi ikonokat tartalmazó plakátokat készítettünk „Áldott karácsonyt” felirattal. A plakátokat felajánlottuk parókiánk tagjainak, hogy ki-ki saját munkahelyén, irodájában, lakóhelyén helyezze ki azt, talán üzenetként, talán hitvallásként mindazok részére, akik rápillantanak arra a képre.

A már „évek óta 70 éves” Lici néni is vitt belőle és kihelyezte azt a panellakásuk bejárati ajtajára, de néhány óra múlva már nem volt ott a plakát. Ő, mint oly gyakran, a jót feltételezte, „biztos valakinek megtetszett és azért vitte el”- mondta, amikor újat kért tőlem.

A második plakátragasztásnál már azt is kiírta: „Ne vedd le, nem a tiéd! Ha zavar, ne nézz rá!”

ha zavar

Ha zavar?  Igen, talán nagyon sok embert zavar az, ha emlékeztetjük őket, hogy karácsony ünnepét csak Krisztus közelségében lehet megélni. De mi mégis bátran vállaljuk - akár egy plakát által is - az érzelmek felkavarását, és néha nekünk is fel kell kavarnunk bizonyos érzelmeket ahhoz, hogy ebben az eltompult világban felébredjenek az emberek. Néha fel kell kavarnunk az érzelmeket ahhoz, hogy  meg tudjuk tapasztalni Isten ajándékozó szeretetét, amely oly sokféleképpen ér el bennünket. S nem csupán karácsonykor, a betlehemi jászol mellett, hanem az egyszerű hétköznapokban is.

plakát