A budapesti Szent Margit kórház főigazgatójának, Dr. Szentes Tamásnak a kezdeményezésére tartottak ökumenikus vecsernyét a kórház kápolnájában. A prédikációban Balog Zoltán református püspök arról is beszélt: mindig az Isten teszi meg az első lépést az ember felé.
Az idei ökumenikus imahét keretében január 21-én, csütörtökön 17 órától a Szent Margit kórház kápolnájában Kocsis Fülöp metropolita vezetésével tartottak ökumenikus vecsernyét, melyen részt vett Fischl Vilmos a Magyar Ökumenikus Tanács főtitkára és P. Puthukulathil Sabu József szalézi atya, az intézmény kórházlelkésze is.
A hegyi beszéd evangéliumának elhangzása után Balog Zoltán református püspök a szent beszédben arra irányította figyelmünket, hogy amikor együtt imádkozunk, mi is egy hegyen vagyunk, Mesterünk, Urunk felemel minket oda, fölé emel mindannak, amit Madách Imre más összefüggésben az ’érdekek mocskának’ nevez.
„Az Úr jelenlétében felette tudunk lenni annak, ami a mindennapokban minket beszennyez, letaglóz, leigáz, meghamisít, elveszi a lelkesedésünket, sőt a lelkünket is sokszor. A hegyen nincs ilyen, mert felette áll mindennek. A hegy nem feltétlenül földrajzi magasságot jelöl, belül is lehet, belül a belső életünkben, ahová újra és újra bezárkózunk, hogy magunk lehessünk magunkkal és azzal, aki az életünk ura.”
Ahogy az egyház egyik nagy tanítója mondta a 16. században: „Az Isten közelebb tud lenni hozzánk, mint mi saját magunkhoz.” Micsoda misztérium belül lenni vele és magunkkal.
A hegy szimbólumrendszerét tovább kibontva a református püspök elmondta, hogy a hegy nemcsak magasan, hanem kívül is van. Kívül mindazon, ami a hétköznapokban meghatároz minket. És bármilyen furcsa vagy paradox, de a hegy nagyon alul is lehet.
„A hegy egy olyan mélység is lehet, amibe be vagyok egyedül zárva, és egyszer csak elgondolkozom azon, hogy kire is számíthatok, ki fontos az életemben. Hegyen lenni az egyházi hagyomány jelenvaló és élő örökségében is lehet: amiben most is együtt vagyunk ezekkel a csodálatos görögkatolikus énekekkel.”
Balog Zoltán püspök úr azzal folytatta, hogy a hegy figyelmeztet bennünket, hogy nem mindig tenni kell, hanem elsősorban és mindenekelőtt lenni kell. Mert aki nincs, az hiába tevékenykedik, menekül mindenféle aktivitásokba az életében, hiába pörög, hiába csinálja meg az életét, hiába építi magát.
„Milyen borzalmas kifejezés: most építem magam – emelte ki a református püspök. Mintha nem Ő építette volna meg csontjainkat, testünket, lelkünket és az életünket, mintha nem útravalóul adta volna mindezt az Isten.”
Először lenni kell, aztán tenni, ezért a hegyet elsősorban az imádság és a tanítás helyének tekintjük, ahol Jézus tanít, ahol lehet lenni. Ez az imádság nem egy ultima ratio, nem egy utolsó lehetőség, nem arra szolgál, hogy amikor nem marad más hátra, akkor imádkozunk. Az imádság egy életforma, nem pótcselekvés.
Balogh Zoltán elmondta, abban a viszonyban kellene léteznünk, hogy tudjuk: a mi imádságunk mindig csak felelet arra, hogy az Isten már megszólított bennünket.
„Egy híres vallásfilozófus úgy érezte, megírta élete fő művét: Az ember keresi Istent címmel. Ám miután még jobban elmélyedt a Tórában és a tudományokban, írt egy sokkal hosszabb könyvet: Isten keresi az embert címmel. Ez az igazi gazdagságunk: ebben a viszonyban megszólítottnak, megkeresettnek lenni.” – mondta a püspök.
A vecsernyén mi is átélhettük, és reméljük, az online közvetítésnek (IDE kattintva visszanézhető) hála a kedves hívek is, hogy ha ott vagyunk a hegyen, akkor az a szó, ’boldog’, egészen mást jelent mint a hétköznapokban. Nem valamilyen állapot lesz, amibe jó lenne belekerülni, nem valamiféle jutalom az élettől, nem szellemi vagy spirituális adomány, hanem, ahogy a püspök úr fogalmazott: „a boldogság is viszony lesz, ugyanúgy ahogy az imádság. A boldogság Isten világában azt jelenti, hogy tudod, hova tartozol, mert ha ezt tudod, akkor még egy kórház is lehet hegy. Még egy kórházban is lehetsz olyan emelkedett állapotban, amelyik ezt a viszonyt jelenti. És ha már vagy, ha az Isten megteremtette az egzisztenciádat a szó legmélyebb értelmében, akkor már lehet tenni, cselekedni is.”
Aki ebben a viszonyban élve cselekszik, annak más eredménye lesz ahhoz képest, amit magától összerakott volna, ahogy Isten nélkül menedzselte volna az életét. Az ilyen cselekedet nem magunkra fog mutatni, hanem az Istenre, ahogy minden keleti keresztény templom ikonosztázán Keresztelő Szent János is teszi.
A vecsernye után Kocsis Fülöp metropolita atya megköszönte a kórház igazgatójának meghívását, és elmondta, miközben az egyházak egységéért imádkoztak, tulajdonképpen egymásért imádkoztak: „ez köt bennünket össze az Istenre való rászorultságunk.”
Zárásképpen Fülöp metropolita atya felolvasta Prof. Dr. Kásler Miklós levelét. Az emberi erőforrások miniszterének nem volt lehetősége részt venni az ökumenikus imádságon, de ily módon ki szerette volna fejezni támogatását a kezdeményezés felé. Üzenetét alább teljes terjedelmében közreadjuk.
„Kétezer évvel ezelőtt, Jézus Krisztus megszületésével valami véglegesen megváltozott a földön, megérkezett az Ige, a szeretet. A Jézus Krisztusba vetett hit, az általa a földre hozott szeretet vezet minket a mindennapokban, teszi lehetővé, hogy boldogan éljünk. Ez a szeretet az alapja mindennek, ami az embert nemessé, boldoggá, értékessé teszi. Ennek a szeretetnek köszönhetjük, hogy amikor a keresztény és a magyar kultúra találkozott a Kárpát-medencében, nem elpusztítani akarták egymást, hanem egy új egységet hoztak létre, amelyek a mai napig meghatározzák identitásunkat, a világról alkotott képünket, gondolatvilágunkat.
A szeretet útmutatása nélkül az emberek közötti különbségek mérgezik a világot. Krisztus példával járt elöl, hiszen csodatételei, gyógyításai, ezekhez fűződő tanításai egyaránt bizonyítják a segítő szándék és szeretet fontosságát, és a bennünk rejlő hit erejét. A bennünk lakozó szeretet mutasson utat számunkra azokban a nehéz időkben, amikor a világ hirtelen megváltozik körülöttünk, az élet menete felborul, és útmutatásra szorulunk.
Az emberiség ismeretei Jézus születése előtt is gyarapodtak, kifejlődtek a művészetek, létrejött az állam, létrejött a hadsereg, utakat építettek az emberek, tapogatództak a spirituális világ felé. De ők csak földi istenekkel tudták benépesíteni a mennyet. A jó hír kétezer évvel ezelőtt érkezett közénk, és megtudhattuk azt, hogy a Jóisten a saját képmására teremtett bennünket.
Krisztus azt mondta, ego sum vita – én vagyok az élet, és megosztotta velünk a tanítás lényegét: ego sum veritas – én vagyok az igazság. Tanításai megváltoztatták a világtörténelmet, az emberek egymáshoz való viszonyát, az emberek és a Jóisten viszonyát.
Ebből a gondolati körből alakultak meg az első ispotályok, a salernói orvosi iskola, az első kórház, a modern egyetemek, a modern iskolarendszer, a művészetek, a nyelvünk, olyannyira, hogy nem tudnánk beszélni, nem tudnánk értekezni, nem tudnánk a gondolatainkat kicserélni, nem tudnánk mire hivatkozni. Ha nem lett volna a kereszténység, ha nem lett volna evangélium és abból fakadó hit, remény és bölcsesség, akkor nem lett volna jövőnk sem.
Ha valaki nem éli meg a hitet, az isteni törvényeket, éppen azokat a pilléreket veszíti el, amelyekre az emberi életet fel lehet építeni.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Önök a magyar lelket ápolják, táplálják, határainkon innen és túl. Köszönöm, hogy missziójukat tiszta szívvel, keresztény és magyar értékeinknek megfelelően végzik!”
Szerző: Hekler Melinda / Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont