Gyógynövények megáldása

„Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó."

Gyógynövény megálldás7
Gyógynövény megálldás

Görögkatolikus egyházunkban Keresztelő Szent János születésnek ünnepén gyógynövényeket szentelünk; megáldjuk, hogy az áldás kísérje ezeknek a növényeknek a gyógyító erejét.

A megyaszói lakásotthonok gyermekei és nevelői déli Istentiszteletre gyűltek össze a helybeli római katolikus templomban a június 24-i ünnepnapon.A szertartáson gyermekek olvasták fel a zsoltárokat, majd a közösen szedett gyógynövényeket, mezei virágokat Szabó Roland atyamegszentelte. Így téve teljessé ünnepet.

A növények gyűjtése egyidős az emberiséggel. A középkorban a gyógyítás általában a szerzetesek és apácák irányításával zajlott. Ők voltak azok, akik a kolostorkertekben termelték a gyógynövényeket. Rajzokkal illusztrált feljegyzésekben írták le tapasztalataikat, és rakták le ezzel a fitoterápia (gyógynövénygyógyászat) alapjait. Napjainkban is nagyon népszerű gyógymód, akár kertünkben is találhatunk belőlük.

Egyik ilyen, amire inkább gazként gondolunk a csalán, melynek számos gyógyhatása ismert. Egyik legjobb vértisztító, salaktalanító, méregtelenítő növény. A vesét fokozottabb vízkiválasztásra serkenti, hatékonyan alkalmazható köszvény, ízületi gyulladások, reumatikus megbetegedés kezelésére. Lázcsillapításra, vérszegénységre és kiütésekre is használjuk. Újabban levélzöldségként is alkalmazzák. Sok kertben található kakukkfű. A keresztények számára az egyik Mária-szimbólum ez az örökzöld növény. A legenda szerint a kakukkfű más illatos füvekkel együtt Szűz Mária ágyául szolgált. Valószínűleg ezért nevezik az "anyaság virágának. Teáját köhögés, torokfájás esetén mézzel igyuk. A galagonya a rózsafélék családjába tartozó, rózsaszín vagy fehér virágú, piros vagy fekete bogyótermésű tüskés cserje. A keresztény kultúrában Mária szüzességét jelképezte, a tövises ágak Krisztus töviskoszorújára emlékeztettek. A szív gyógynövényének is nevezik, mert bizonyítottan jó szíverősítő és szívnyugtató. Tágítja a verőereket, javítja a szívizom vérellátását. Emellett a szívizmok működését közvetlenül is segíti. A vadrózsa a Bibliában is fontos szerepet kapott: Mózes elhívatását jelképezte. A középkorban a lángoló csipkebokrot Mária jelképének tekintették, aki érintetlenül lett Jézus anyja, ezért a barokk művészetben az égő csipkebokor a szeplőtelen fogantatás jelképeként jelent meg. A csipkebogyóból hideg eljárással készített italok sok C-vitamint tartalmaznak.

A legismertebb gyógynövény szakértők egyike Mária Treben munkásságáról így fogalamzott: „Aki a természet gyógyító erejét elutasítja, és a hithez vezető utat nem képes megtalálni, véleményem szerint az összes elképzelhető életút közül a legnehezebbre szánta el magát. Az isteni kegyelem e két hatalmas támasza ugyanis mindenkinek rendelkezésére áll, de mindegyikünknek magának kell eldöntenie, hogyan éli le saját életét!”

Címkék