GörögkatolikusOK a Csereháton

Múlt és jelen, tisztelet és hála: a baktakéki parókia története tárult fel az október 3-án megrendezett konferencián és kiállításon

miseruhák

Programokkal teli nappal indult október első hete Baktakéken: ima az elhunyt lelkipásztorokért, papi sírkertek megáldása, centenáriumra előkészítő konferencia és egyháztörténeti kiállítás. Az eseményről a szervező, Varga Csaba atya számolt be:

"Október 3-án reggel Szent Liturgiára gyűltek össze a baktakékiek és környékbeliek, hogy imádkozzanak a Cserehát elhunyt görögkatolikus lelkipásztoraiért. A szertartást Pacsai János, encsi parókus, kerületi esperes vezette. Ezt követően közös menetben indultunk fel a domboldali temetőre, ahol a közösség által nemrégiben felújított, immáron megszépült papi sírkerteket áldottuk meg Orosz Atanáz püspök részvételével.  

megáldás

A szertartás végeztével a helyi művelődési házban folytatódott a nap, ahol egy izgalmas konferencián vehettek részt az érdeklődők. A négy előadás tematikáját a község és az egyházközség múltja, a parókia anyakönyvekben szereplő nevekről szóló kutatások, valamint a görögkatolikusság csereháti jövője adta. Előadóink voltak: Takács László, pedagógus, helytörténész, Polyák Péterné, tisztelendő asszony, Dr. Kecskés Judit, egyetemi docens és Pacsai János atya.

előadás

Az eseményt Atanáz püspök nyitotta meg, s tette ezt az eseményt  a Miskolci Egyházmegye "elődje", a Miskolci Apostoli Exarchátus  megalapításának századik évfordulóját előkészítő eseménysorozat első alkalmává.

kiállítás

A konferencia szünetében egy egyháztörténeti kiállítást is lehetőség volt megtekinteni az egyházközség gyűjteményéből, valamint a Miskolci Egyházmegye levéltárából kölcsönzött iratokból. A mintegy 80 fő részvételével zajló esemény azon túl, hogy izgalmas találkozás volt, több családnak is meghozta a kedvét, hogy ősei után kutasson ezen a nagy múlttal és remélhetőleg ismét fényes jövővel bíró egyházközségben. Istennek hála ezért a napért!"

Címkék