Görögkatolikus hittanos találkozó Máriapócson a NEK jegyében

A Metropólia évről évre országos hittanversenyt hirdet. Idén ez a járványhelyzet miatt bár elmaradt, a hittanosok számára ősszel játékos találkozót szerveztek Máriapócson.

Atanáz püspök a hittanosokkal

A Görögkatolikus Metropólia régi hagyománya, az Országos Görögkatolikus Hittanverseny. Mivel ezen esztendőben  a rendkívüli helyzet miatt nem került megrendezésre, ezért az őszi időszakra egy játékos összejövetel lebonyolítását terveztünk. 2021. november 6-án, a Máriapócsi Nemzeti Kegyhely adott otthont ennek a rendezvénynek.

A program reggel regisztrációval kezdődött. A Kegytemplomban imaórát imádkoztunk Fülöp érsek metropolita vezetésével, ennek  végén Ábel püspök  köszöntötte az összegyűlt fiatalságot. Hierarcha társai nevében szeretettel fogalmazta meg, mekkora öröm mindhármójuknak, hogy a fiatalok itt vannak, találkozhatunk és kicsit kötetlenebb összejövetelt valósíthatunk meg.

a Kegytemplomban

Tizenöt állomás várta a csapatokat az Emmanuel Zarándokközpontban, illetve az előtte lévő területen. Minden csapat egy kincskereső füzetet kapott, melybe bekerültek az állomások, a kapott pontok és egy érdekes térkép a helyszínről.

Az állomások között szerepelt többek között, a talán legnépszerűbb helyszín a „Lődd ki a bűnt” nevű, ahol bójákra felragasztott bűnöket, és egy Bibliai ellenséget, Góliátot kellett célba dobva leütniük a csapattagoknak. Jó megfigyelő képességet várt tőlünk a „Jól nézd meg!” helyszín, melyben egy montázs szerűen elkészített képen kellett ismerős szentírási történeteket, bibliai eseményeket, személyeket felismerni. „Bibliai álomcsapat”- ot kellett választani, melyben egy nagy focipálya képén kellett elhelyezni - melynek volt egy Ószövetségi és egy Újszövetségi része - a megadott szentírási szereplőket. Nagyon érdekes volt „Bibliai Brain Box”, melynek keretében Bibliai eseményeket kellett színes kép, vagy ikonok formájában megtekinteni és visszaemlékezve válaszolni a feltett kérdésekre. Volt „Proszfora totó”, mint az esztendő tervezett hittanverseny anyagának játékos kérdéssora. A „Mozaik – Ikon” –állomáson mozaikszerűen szétvágott ikonokat kellett összerakni. Kézügyességünket és gyorsaságunkat gyakorolhatták az Ünnepi Ikont, illetve Liturgikus tárgyakat ábrázoló puzzle összerakásánál. Az „Eucharisztikus állomáson” a fiataloknak egy óriás molinón kellett sorrendbe rakni a Szent Liturgia részeit. Egy másik molinón a „Tízparancsolat” képei szerepeltek összekeveredve, ahol a parancsolatot és azok sorrendjét állapították meg a versenyzők. Volt „Ikon felismerés”, melyek az ünnepeket ábrázolták. Két érdekes állomás feladatai között szerepelt a „Kegytemplom és a Fatemplom” megtekintése, majd kérdéssorok kitöltése, mely figyelmességet és szemfülességet igényelt a megmérettetésen résztvevőktől. Volt „Párkereső”, melynek keretében színes golyók párjait kellett megtalálni, liturgikus szavakat összerakva. Érdekes volt mágnestáblán elhelyezni a különböző liturgikus eszközök képeit, melyek vagy „az oltárhoz, vagy az előkészületi asztalhoz” tartoztak.

vetélkedő

A feladatok végeztével, amíg összesítették a pontokat, finom ebédet szolgáltak fel számunkra, az Emmanuel Zarándokközpontban. A vendéglátást követte az eredményhirdetés, melyet már nagyon vártak a jelenlévők.

A gyülekezéskor is tapasztaltuk már, hogy a fiatalok egészséges versenyszellemmel érkeztek. Voltak, akik mindenképp győzni szerettek volna, egyes csapatok a felkészítő atyával együtt az utolsó pillanatokig a lehetséges feladatokat beszélték át. Volt olyan kisfiúcska aki, amikor az atyák jó szándékúlag egy – egy útbaigazítást adtak neki, a feladatmegoldás során, lelkiismeretesen megkérdezte, „hogy akkor ez most csalás?” A jelenlévő atyák mosolyogva válaszolták, nem csak egy kicsit segíteni akartunk nektek.

A hittanversenyen megszokott, 5-6. és 7-8. osztályos kategóriában hirdettünk eredményeket:

5-6. osztályos kategória:

  1. Miskolc-Belváros I.
  2. Rozsály I.
  3. Sajószentpéter I.
  4. Nyíregyháza I
  5. Nyíracsád II.
  6. Nyíracsád III.

7-8. osztályos kategória:

  1. Arnót
  2. Miskolc-Belváros III.
  3. Nyíracsád V.
  4. Nyíregyháza II.
  5. Sajószentpéter II.
  6. Kisvárda V.

Atanáz püspök a hittanosokkal

Az esemény zárórészeként Fülöp érsek metropolita és Atanáz püspök adta át az ajándékokat, illetve értékelte a napot és áldással zárta a hittanos találkozót.

Természetesen nem a verseny, hanem a játékos közösségi találkozás volt a célja a Miskolci Egyházmegye által szervezett metropóliai rendezvénynek. A jelenlévők erre az alkalomra készült csokoládét és kulcstartót kaptak ajándékba. Az összejövetelen közel háromszáz fő vett részt.

A jó hangulat, felszabadult játék, kötetlen közösségi együttlét, imádságban találkozás az Úrral, az Istenszülő kegyhelyén erővel töltött el mindannyiunkat.

Így térünk vissza a mostani nehéz időszakban a hétköznapokba az Istenszülő Szűz Mária oltalmával és közösségünk megtapasztalt megerősítő erejével.

 Jármi Zoltán, Miskolci Egyházmegye HB Elnök

FÉNYKÉPEK:  Orosz Rita, Tatai Zoltán, Jármi Zoltán

Címkék