Folytatódnak a kánoni látogatások egyházmegyénkben

Orosz Atanáz, a Miskolci Egyházmegye püspöke kánoni látogatást tesz a Miskolc-Görömbölyi Egyházközségben. A látogatás során, vasárnap, január 10-én délelőtt 10 órától püspöki Szent Liturgiát tartanak

Egyházmegye logó8
Görömbölyi templom

A kánoni látogatás a megyéspüspök hivatali kötelezettsége. A látogatások lehetőséget biztosítanak az egyházközség életének alaposabb megismerésére, az egyházi szolgálatban részt vevőkkel és a hívekkel való személyes találkozásra is. A látogatás során készült jegyzőkönyvek fontos történeti dokumentumok.

Görömböly története a középkorra nyúlik vissza, már egy 1365-ből származó oklevél említi a falu nevét. A századok folyamán először a törökdúlás, majd a járványok tizedelik a lakosságot. Egy újabb pestisjárvány következtében, 1711-ben, a falu elnéptelenedik.

Néhány éven belül telepesek érkeznek a területre. A dokumentumok tanúsága szerint húsz görögkatolikus ruszin család költözik ide, akik újjászervezik a gazdálkodást és fatemplomot is építenek. Az 1746-os Canonica Visitatio (kánoni látogatás) már 133 görög katolikus hívőt említ, létszámuk a század végére megháromszorozódik. 1776–ban a tapolcai apáti címmel együtt Görömbölyt a munkácsi görög katolikus püspökség kapja. Bacsinszky András püspöksége idején megerősödik az egyházi közösség és növekszik a falu lakossága.

1795-re felépül az első görög katolikus kőtemplom, ami egy bükkaljai földrengésben megrongálódik, le kell bontani. A neoklasszicista stílusban újjáépített templomot 1868 –ban szentelik fel Szűz Mária oltalma tiszteletére. Az ikonosztázion azonban majdnem ötven évvel később kerül a helyére. A huszadik században tovább szépült a templom, ólomüveg ablakok kerülnek beépítésre, a mennyezettre seccókat festenek. Az ezredfordulón renoválják a templom tetőszerkezetét, a tornyot és a belső festést is. Öt évvel ezelőtt készült el az új sekrestye, a régi megsüllyedt épületrész helyén.

Időközben Görömböly 1950-ben elveszítette önállóságát, közigazgatásilag Miskolchoz, a megyeszékhelyhez csatolták. Mára közkedvelt városrésszé fejlődött, fejlett infrastruktúrával és jó hírű intézményhálózattal. Lakossága a legutóbbi adatok alapján 4241 fő. A népszámlálás vallási adatai Miskolcra vonatkoznak, így a városrészben élő görögkatolikusok számát, csak becsülni lehet. A mélyinterjúk és terepmunka alapján körülbelül ötszáz fő vallja magát görögkatolikusnak Görömbölyön.

 

Címkék