Földrajzi Hét Edelényben

2019. március 25-30. között rendezték meg Edelényben, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában a Földrajzi Hétet. A tematikus hét idei mottója: a "Föld minden erői".

az iskola aulája felülnézetből

2019. március 25 és 30. között rendezték meg Edelényben, a Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskolában a Földrajzi Hét elnevezésű tematikus hetet. Ez a rendezvénysorozat már 2012 óta jelen van az iskolában, amely mindig valamilyen téma köré épül. Ebben az évben a Föld minden erői volt a központi téma, amelyhez párosult a 103. zsoltárból vett idézet is: "...aki rátekint a földre és megrendíti azt, a hegyeket megérinti és füstölögnek".

Március 25-én, azaz a nulladik napon, az intézményben tett látogatást Kocsis Fülöp metroplita és nyitotta meg a tematikus hetet. Elsőként proszforát sütött a tanulókkal az "Otthon íze" tankonyhában.

Metropolita atya segít kinyújtani a tésztát

Amíg megsült a kenyér, érsek atya a 7-8. évfolyamos tanulóknak tartott egy rövid elmélkedést. Előadásában párhuzamot vont a proszfora készítése, az alapanyagok összegyúrása, és az isteni tervek között; mi is tészta vagyunk a Jóisten kezében, amit Ő gyúr meg. Életünkben mindennek megvan a maga helye, és helyére kerül a Jóisten gyúró keze nyomán. De akár ha kemencébe kerülünk, és úgy érezzük, megégetjük magunkat, mindez kell ahhoz, hogy „ízletes cipóvá váljunk”. Mint ahogy a cipó is úgy teljesíti be a „küldetését”, hogy szétoszlik az emberek között, aki elfogyasztják, úgy Krisztus Urunk is önmagát táplálékul adta az Eucharisztiában és minket táplál. Előadása végén a metropolita kihangsúlyozta; mi emberek is törekedjünk arra, hogy odaadjuk magunkat másoknak, hiszen akkor teljesedik be hivatásunk, akkor tudjuk azt az örömöt, amit belénk gyúrt a Jóisten továbbadni embertársainknak.

érsek atya és a gyerekek sütés közben

A Földrajzi Hét alkalmából az iskola pályázatot hirdetett: az alsó tagozatos diákok számára egy mail-art pályázatot, a felső tagozatos tanulók számára pedig egy fotópályázatot. Mindkét téma valamilyen módon kapcsolódott a tematikus hét témaköréhez. A képekből és rajzokból mini-kiállítás is nyílt.

A pályázatok nyertesei:
Alsó tagozat
I. helyezés: Laczkó Márk 3.b osztály
II. helyezés: Dicházi Edina 3.b osztály
III: helyezés: Szántai Bálint 2.c osztály
Felső tagozat
I. helyezés: Galvács Levente 8.b osztály
II. helyezés: Szabó Vivien 7.d osztály
III. helyezés: Sándor Levente 8.b osztály

a nyertesek


A Föld minden erői a zsoltárokban címmel tartott nyitóelőadást Orosz Atanáz püspök a Földrajzi Hét első napján. Zsoltárrészletek alapján mutatott rá püspök atya arra, hogy a világ minden részében Isten ujjlenyomata látható, érzékelhető, és maga a zsoltár is az Ő alkotásban való örömét mutatja be. A zsoltár verses hálaadás a természetért. A Teremtő kézjegyét csodálja meg mindenben. A „világ” az erők és alakzatok egyre hatalmasabbá növekedésének, az összefüggések egyre bonyolultabbá válásának szövevénye. Mégis a zsoltáros mindent Istenre vonatkoztat, s az egész világmindenségben az Ő jelenlétét csodálja meg a Teremtőt dicsérve: „Dicsőségbe és ékességbe öltöztél…”. A zsoltáros felülről, az égtől kezdve halad lefelé, s végigpásztázza a teremtett világot, amely szerinte puszta létével is Istent dicsőíti. Püspök atya kiemelte a teremtett világ szépségét, és, hogy mennyire csodálatosak a Jóisten „művei”, amelyeket nekünk tisztelni és becsülni kell.

Atanáz püspök

Mindeközben az alsó tagozatos diákok egy nagyon érdekes és látványos fizika show-n vehettek részt. Majd Kánai András jövőkutató, kommunikációs szakember mesélt a Holnap történt című könyvről, a jövőkutatásról, a munkájáról. Sok érdekes és meghökkentő információt hallhatott tőle a diáksereg.

Kánai András

Ezen a napon vendégelőadók voltak azok a fiatalok, fiatal felnőttek Edelény és tágabb környékéről, akik a nagyvilágban járva képviselték Magyarországot, és az ott szerzett élményeiket mutatták be. Szlifka Anna, az iskola volt tanulója Ázsiában, Harcsa Attila, szintén volt tanítvány pedig az Egyesült Államokban járt az elmúlt évben. Pacsai Cirill a Szentföldön tett látogatásáról mesélt, Trestyánszki Rita, iskolatitkár pedig nemrég érkezett haza Panamából, a Katolikus Ifjúsági Világtalálkozóról, és az ott szerzett élményeit osztotta meg a résztvevőkkel. A napot Remete Gábor úr zárta, aki az El Camino-n tett zarándoklatáról számolt be.

Pacsai Cirill

A második nap izgalmasabbnál izgalmasabb témájú előadásokat tartogatott: a vendégek között köszönthették Bárczy Tamás urat, az Admatis Kft. ügyvezetőjét, aki az űrtechnológia misztikus világába kalauzolta el a diákokat, de itt még nem ért véget az űrrel kapcsolatos előadások sora,  Tandi Zsuzsanna is, aki az ESA, azaz az Európai Űrügynökség magyarországi Technológia Transzfer Iroda vezetője is a vendégünk volt. A világűr felfedezéséről és az ahhoz kapcsolódó munkáról, a különböző, űrkutatásban és akár az otthonokban is használatos tárgyakról, eszközökről mesélt. Fülöp Hajnalka digitális szakértő egy nagyon fontos témát dolgozott fel; hogyan is használható biztonságosan a világháló, milyen veszélyek leselkedhetek a gyermekekre az internet világában. Gere Ferenc úr pedig az oktatásban fellelhető újításokról, robotikai eszközökről tartott egy szemléltető előadást.

Bárczy

A nap zárásaként sor került a már hagyományosnak számító földrajzi vetélkedőre, ahol ebben az évben hét csapat mérte össze a tudását. Határon innen-, és túlról is érkeztek csapatok, a partiumi Székelyhídról, az erdélyi Borszékről, a szomszédos településekről, Múcsonyból és Homrogdról, valamint a helyi Borsodi Általános Iskola is képviseltette magát, és természetesen a Szent Miklós Iskola is elindult a megmérettetésen, két csapattal is. A hétkörös verseny alatt minden csapat kiválóan teljesített, nagyon ügyesek és lelkesek voltak. Végül a székelyhídi csapat került ki győztesként, Homrogd lett a 2. helyezett és a Borsodi Általános Iskola a 3. helyezett.

virágültetés

A harmadik nap a STEM jegyében telt. De mi is az a STEM? A STEM egy angol rövidítés, ami a következő tudásterületeket foglalja magába: science (tudomány), technology (technológia), engineering (mérnöki tudományok), mathematics (matematika). Ezen tudományágak felfedezésére, jobb megismerésére szolgál az a terem, amelyet a mai naptól hivatalosan is birtokba vehetnek tanulók. A Földrajzi Hét harmadik napját az erdélyi Borszék település iskolájának igazgatója nyitotta meg, aki a településen fakadó gyógy- és ásványvízről, a borvízről mesélt. Vele egy időben zajlott Székelyhíd polgármesterének, Béres Csabának a geotermikus energiákról szóló előadása.

Székelyhíd pogármestere

Ezt követően kora délutánig olyan előadókat köszönthettek iskolánkban, mint Kersánszki Tamás innovációs igazgató úr, aki már nem először jár az intézményben. Előadása által a STEM világába nyerhettek betekintést a tanulók. Kopasz Anikó, a H-Didakt Kft. ügyvezetője pedig iskolánk tanárainak tartott egy előadást, melynek témája a LEGO szerepe az oktatásban.

Juhász Hajnalka

Juhász Hajnalka miniszteri biztos asszony, egy nagyon komoly témával érkezett: az üldözött keresztények életéről, valamint az ő megsegítésükről tartott előadást. Őt követte Dr. Bodnár Zsolt a Philament Kft ügyvezetője, aki a 3D nyomtatás rejtelmeiről tartott előadást. A nap utolsó eladója Dr. Horváth Zita felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár asszony volt, aki pályaválasztás, pályaorientáció témakörét járta körül. A nap zárásaként Orosz Atanáz püspök megszentelte az új termünket, az úgynevezett Stem szobát.

Stem szoba

Művelni nemcsak a teremtett világot, a Földet, hanem magunkat is nagyon fontos, mondta Atanáz püspök a terem megszentelésének szertartásán. Ennek lesz a színtere lesz ez az új terem, hogy a lehető legtöbbet tegyünk meg a Föld, és környezetünk megismeréséért, a megszerzett ismeretanyag felhasználásáért. Azonban nagyon fontos, tette hozzá a főpásztor, hogy a megszerzett tudást jól és jóra tudjuk használni. A természettudomány és technika vívmányainak megismerése mellett az erkölcstan egyidejű tanulmányozása is elengedhetetlen. „Aki megfelelő erkölcsi érzékkel képes felhasználni az itt megtanultakat, az jó úton halad az életszentség megszerzése felé is, Isten akarat szerint” - tette hozzá zárszóként a püspök.

Atanáz püspök szentelvízzel heti meg a szobát

A Földrajzi Hét negyedik napjának kiemelkedő vendége, a hazai természettudományos ismeretterjesztés egyik legnagyobb alakja, Juhász Árpád geológus volt. Óriási megtiszteltetés érte az intézményt azzal, hogy elfogadta az iskola felkérését. Életútjának, munkásságának rövid történetét és érdekesebbnél érdekesebb élményeket osztott meg a jelenlevőkkel, valamint külön érdekesség, hogy görögkatolikus felmenőkkel is rendelkezik, nagyapja kántor-tanító volt Viszlón. Őt követte Dr. Ábrahám László, az NI Hungary ügyvezetőjének izgalmas előadása, aki az innovációs technológiákat mutatta be. Majd Aknai Dóra Orsolya következett, aki az IKT MasterMinds Kutatócsoport tagja és nemrég Londonban járt, ahol a BETT Show újdonságairól, trendjeiről tartott beszámolót. Az előadások alatt izgalmas természettudományos vetélkedőn és ásványbörzén vettek részt a tanulók.

Juhász Árpád

A hét második felében az iskola tornaterme igazi játékbirodalommá vált. A Kockabarátok számos „építményeit” csodálhatták  meg kicsik és nagyok: mindenféle járműveket, filmkaraktereket, életképeket, felsorolni is nehéz lenne. Persze talán a legnagyobb élményt a milliónyi játékkocka, építőelemek jelentették, amiből a gyerekek saját maguk is szabadon alkothattak. Szombaton egész nap a Szent Zotikosz Gyermekvédelmi Intézmény diákjai vehették birtokba a termet, és élhették át az önfeledt alkotás örömét.

Trestyánszki Rita

FÉNYKÉPALBUM

legoépítés

Címkék