„Ezerszer is igen!” - vasárnap kezdődött a Házasság hete

A Házasság hetén a Metropólia szolgálattevői számára is online szerveztek közösségi alkalmat

képernyőfelvétel

Hazánkban tizennegyedik alkalommal – idén a járványhelyzet miatt rendhagyó módon – rendezik meg a házasság hetét a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával. Most elsősorban online előadásokkal és beszélgetésekkel, párkapcsolat-építő játékkal, szerelmes kalandtúrákkal, Szent Liturgiákkal várják a szervezők az érdeklődőket.

A Miskolci Egyházmegye családpasztorációs bizottsága  idén a Metropólia szolgálattevői, a papság, a diákónosok és természetesen feleségeik, azaz a tisztelendő asszonyok számára online közösségi alkalommal indította a programsorozatot.

képernyőkép

Az este előadója Dr. Török Szabolcs egyetemi docens, család- és párterapeuta tartotta, feleségével Dorkával, akik a  “Bátorság és biztonság az elkötelezett házastársi kapcsolatban: Párkapcsolati dinamikákról a kötődési szükségleteink fényében” címmel tettek tanulságot. A szakmai ismeretek mellett, történetek, filmekkel és személyes példával is gazdagították előadásukat.
A már húsz országban jelen lévő mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire, valamint segítséget nyújtson a házasságra készülőknek vagy a párkapcsolati problémákkal szembesülőknek. A február 7. és 14. között zajló országos rendezvénysorozat házaspár nagykövete Pálúr János orgonaművész és felesége, Pálúr Kornélia.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján 2019-ben kiugró mértékben növekedett a házasságkötések száma. A 2019-ben kötött 65 268 házasság 28%-kal múlta felül az egy évvel korábbi szintet, ami 1991 óta a legtöbb házasságkötést jelentette. 2020-ban pedig, annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány okozta korlátozások miatt májusban és júniusban jelentősen visszaesett az esküvők száma, végül 67 301 pár kötött házasságot, ami további 3,1%-kal haladta meg az előző év adatait.

A Magyarországon már 2008 óta jelen lévő Házasság Hete Mozgalomnak a kedvező statisztikai adatok elérésén túl az is a célja, hogy segítse a párokat abban, hogy házasságuk tartós és örömteli legyen.

Szepesi Szilárd, a Családpasztorációs Bizottság elnöke

Címkék