Évkezdő közösségi hétvége

A miskolci Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium hallgatói tanévkezdő közösségi hétvégével indultak neki az új szemesztereknek, lelki- és egyéb közösségi programokon ismerkedtek a várossal és egymással.

kollégiumi épület

A Görögkatolikus Egyetemi és Főiskolai Kollégium 70 bentlakó hallgatóval kezdte el az új tanévet. Az egyetemisták és a munkatársak örömére elkezdődött a 2016/2017-es tanév. A hagyományoknak megfelelően Isten áldását az új tanévre lelki és „fizikai” programokkal, egymást jobban megismerős, kirándulós, játékos hétvégével kértük.

2016. szeptember 16.-án pénteken a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis kórusának előadásában A padlás című musicalt tekintettük meg. Az Akropolisz színpadán középiskolások keltették életre Presser-Sztevanovity mesés darabját. Ezt követően Makkai László atya lelket erősítő gondolataival, közös kápolnai imádsággal kértük a Szentlélek támogatását a sikeres tanévre.

Másnap a Tapolcát és Görömbölyt (Miskolc városrészeit) fedeztük fel. A kollégium, és a hallgatók lakóhelyének értékeivel ismerkedtünk meg. A Sziklakápolna megtekintését nagyon élvezték a résztvevők. Ebben a különleges templomban nem csak elmélyülni lehet, hanem elvonulni is a külvilág elől.

Sétánk következő állomása a Görömbölyi pincesor volt. A Hetedhét pincészetben szomjunkat is enyhítettük. A borkóstolás után a pincekápolnát mutatatta meg nekünk Galambvári Péter atya, frissen kinevezett Görömbölyi parókus.

Meglepetés program is várt a hallgatókra. Az beszélgetős-ismerkedős játék után egy papagájtenyésztő család mutatta meg kis, csipogó kedvenceit. 17 különböző alfajú papagáj mellett beszélő papagájok hangjában is reménykedtek a hallgatók.

Péter atya meghívására a Görömbölyi templomban napunkat vecsernyével zártuk. A közösség teremben pedig a frissen sütött vacsora jelentett fizikai táplálékot.

Vasárnapi jól megérdemelt pihenés után esti közös szentliturgián Makkai László atya kérte a Szentlelket, hogy erősítse meg közösségünket, segítse a hallgatók és munkatársak tevékenységét, fejlődését ebben a tanévben is.

dr, Hegyi-Kéri Ágnes

Címkék