Elfeledett énekek

Elfeledett Mária-énekeket elevenítettek fel az ózdi görögkatolikus hívek. Első alkalommal szervezték meg az összejövetelt, az Istenszülő születésének ünnepéhez közeledve.

Máriapócsi zarándokok énekeskönyve

 Azzal a céllal gyűltek össze a programra, hogy olyan Mária énekeket gyakoroljanak, amelyeket vagy nem ismernek, vagy csak ritkán énekelnek. Az énekek leginkább a zarándoklatokon kerülnek elő, ezek között azonban sok olyan van, amelyek sokak számára kevéssé ismert.

énekpróba

„A mostani alkalom apropója, hogy ezeket az énekeket felelevenítsük, megtanuljuk és a következő zarándoklatainkon már mindenki, mint ismerős Mária énekként gondoljon rá” - mondta Bodnár Dániel, parókus.

Ezeknek a dallamoknak is megvan a maga hagyománya, tájanként egy-egy szövegrészt máshogy, vagy más-más dallamon ismernek, jellegzetességük az egyszerű dallam, refrének. Az elmúlt évtizedekben az Ózdra érkezők vallási hagyományaikat az énekek tekintetében is magukkal hozták. Az összejövetel másik célja, hogy a fiatal generációnak is át tudják adni az elfeledett Mária-énekeket. Szilágyi István, kántor azt mondta, hogy a szertartásokon azt szeretnék, ha nemcsak a kántor, és a pap, hanem a hívek is be tudnának kapcsolódni a közös éneklésbe.

Első alkalommal szervezték meg a közös éneklést. Ezzel a kezdeményezéssel remélik, hogy a Mária-énekek többsége nem merül majd feledésbe. 

énekpróba

Forrás: ozd.hu

Címkék