Egymás hite által erősödhetünk

Evangélikus és görögkatolikus püspökök találkoztak Nyíregyházán március 29-én.

csoportkép a kápolnában

Ötödik éve tanácskoznak rendszeresen a görögkatolikus és az evangélikus főpásztorok. 2022 tavaszán a görögkatolikus hierarchák, Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita, dr. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, valamint Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök fogadta az evangélikus vendégeket: dr. Fabiny Tamást, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspökét, Szemerei Jánost, a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökét, Kondor Pétert, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspökét, dr. Lackner Pál nyugalmazott tábori püspököt, valamint Krámer Györgyöt, a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodájának igazgatóját.

a papnevelő udvarán

Az eseménynek a Nyíregyházi Egyházmegye Püspöki Hivatala adott otthont, Szocska A. Ábel püspök atya házigazdaként mutatta be az egyházmegye központját, majd közös imádságra hívták az evangélikus lelkipásztorokat. A szertartást a Görögkatolikus Papnevelő Intézet kápolnájában végezték a püspök atyák.

Atanáz püspök

A tanácskozásnak több kiemelkedő napirendi pontja is volt. Megvitatták az orosz-ukrán háború Magyarországra gyakorolt hatásai közül a menekültek kérdését, a háború elől menekülők humanitárius megsegítéséről szerzett tapasztalatokat, hiszen mindkét egyház – segélyszervezetük által – igyekszik kivenni a részét ebben a szolgálatban. 

A másik témakör a Ferenc pápa által meghirdetett szinodalitás volt. A görögkatolikus püspök atyák arra hívták evangélikus testvéreiket, hogy az ökumenizmus szellemében válaszoljanak azokra kérdésfelvetésekre, melyek a katolikus egyház szinodális útját hivatottak körvonalazni a világban, s ilyen módon részt vegyenek a Katolikus Egyházban jelenleg is zajló szinódusi folyamatban. S mivel a szinodalitásunknak, együtt haladásunknak a Szentlélek a mozgatórugója, Fabiny püspök így fogalmazott: „a Szentlélekre való hagyatkozás olyan közös érték, melyet meg kell becsülni, amellyel élni kell.”

a tanácskozás

„Egymás hite által erősödhetünk” – jegyezte meg a találkozó tanulságaként az evangélikus egyházi vezető. Luther Márton irataiból idézett: az egyház »mutuum colloquium et consolatio fratrum«, azaz a testvérek egymással való beszélgetése és vigasztalódása. „Egy ilyen testvéri együttlét jó alkalom arra, hogy beszélgessünk egymással, nem kell mindenben feltétlenül egyetértenünk, de a véleménykülönbségekről is őszintén, építő módon tudunk beszélni és tanulhatunk egymástól.” A vigasztalódásra pedig nagy szükség van a 21. században. „Az egyház a Szentlélek vigasztaló erejét tudja megszólaltatni, ebben egyek vagyunk” – mondta Tamás püspök.

Fabiny Tamás

A tanácskozás kötetlenebb folytatásában a résztvevők közös ebédet költöttek el a görögkatolikus szeminaristákkal. A következő találkozót a tervek szerint Győrben tarják majd az evangélikus és görögkatolikus főpásztorok.

A találkozóról készített hanganyagot keresse a Nyíregyházi Egyházmegye podcast csatornáján!

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Címkék