Egyházmegyénkben is lezárult a püspöki szinódus első szakasza

Ünnepi Szent Liturgiával zárta le Atanáz püspök a 2023 őszén sorra kerülő püspöki szinódust előkészítő egyházmegyei munkát

papság

Atanáz miskolci püspök Szikszón végzett Szent Liturgia keretében hívta segítségül a Szentlelket, és egyben ünnepélyesen jelentette be a XVI. Rendes Püspök Szinódus egyházmegyei szakaszának megnyitását. 2021. október 17-én, melynek témája: „Egy szinodális egyházért: közösség, részvétel, küldetés.Az egyházmegyei szakasz lezárásaként a miskolci székesegyházban püspöki Szent Liturgián adtak hálát az elmúlt nyolc hónap eredményes munkájáért 2022. június 12-én. Nem sokszor adódik olyan ünnepélyes alkalom, mint a mostani, ahol az egyházmegye szolgálatában álló papok több mint fele együtt szolgál az oltárnál a püspök vezetésével.

a templomban

„A mai napon hálát adunk annak a Mennyei Atyának, aki lehetővé tette, hogy egyházközségeinkben, intézményeinkben meghallgassuk egymást, hogy a „részvételt” és a „közösséget” ne csak felmérjük, hanem meg is éreztessük egymással Jézus Krisztus egyházában.” – mondta Atanáz püspök az ünnepi liturgián, majd később hozzátette: „A liturgián a püspök köré gyűlt papság koncelebrálásával az egyház egységét juttatja kifejezésre, mely által az egész egyház, Isten egyháza gyarapodik és növekszik. Ezt a növekedést, ezt a gyarapodást kérjük a Szentlélektől pünkösd ünnepzárásakor.”

a templomban

A homíliában Atanáz püspök a nap egyik szentje, Barnabás munkássága, s a róla szóló apostoli szakasz kapcsán beszélt a közösség és a kereszténység szerepéről:

„Antióchiában néhány évtizeddel Barnabás és Saul működése után egy nagyszerű közösség alakult ki. Szent Ignác vértanú püspöktől tudunk arról, hogy a közösségnek több presbitere is volt, akik mint a lant húrjai összhangban, egyfajta hangszerré váltak, mindig együttműködtek. A vértanú püspök, aki életét adta hitérért, arra kérte a kisázsiai közösségeket, hogy ahol csak összegyűlnek Krisztus tanítványai, mindenütt, „mint koszorú fonódjanak egybe a presbiterek, az egyház papjai, a püspök körül, és összhangjuk az egész földkerekségen nevezetes legyen.” - idézte a főpásztor az antióchiai püspök meglátásait.

karnagy

„Nos, amikor a keleti egyház szinodális folyamatot folytat, mindig szem előtt tartja ennek az egyik legősibb egyházközségnek és a Kis-Ázsiába küldött üzeneteknek tartalmát, különösen ilyenkor pünkösd nyolcadában. A Szentlélek az első pünkösd ünnepén is megszentelte, és azóta is megszenteli Jézus tanítványait, különösen az apostolokat és utódaikat, hogy aztán továbbadják a Szentlélek kegyelmét a rájuk bízottakra és az egész világra, hogy a sötétbe burkolódzó világ is megvilágosodjon és a Szentlélek kegyelme által megújuljon, megváltozzon.” – mondta a székesegyház új pünkösdi ikonját magyarázva Atanáz püspök.

A Szent Liturgia után Galambvári Péter atya, a szinódusi munka egyházmegyei megbízottja, ismertette az elmúlt hónapok munkáját és tapasztalatait, valamint a közösen elkészített szintézis alapján összegezte a beérkezett válaszokat, véleményeket.

Galambvári Péter

Magyarországi Sajátjogú Metropolitai Egyház a Hierarchák Tanácsa által tíz, a magyar görögkatolikusságot leginkább érintő témakört határozott meg. Ez alapján indult el az „Isten népével való konzultáció” egyházmegyénkben is. Különböző feladatok és hivatások köré szerveződtek leginkább munkacsoportok, mint például képviselő testületek, karitászcsoportok, hittanos közösségek, áldozópapok, orvosok, oktatási intézményekben dolgozók. A konzultáció során a tizennégy év fölöttiektől kezdve minden életszakaszban és életállapotban élőket is igyekeztek megszólítani. Bár a járványügyi szabályozás a kezdeti lépéseknél nehezítette a személyes találkozásokat, mégis több mint 150 jegyzőkönyv készült el.

a folyamatban résztvevők

A válaszadók véleményt mondhattak saját közösségeik életéről, arról mennyire látják az egyházat nyitottnak, el- és befogadónak különböző társadalmi csoportok felé, tudnak-e együttműködésben lenni velük. A párbeszéd során az is szóba került, hogy mennyire meghatározó a görögkatolikus jelenlét a mindennapokban és vajon küldetésünk hogyan válhatna még láthatóbbá.

A vélemények feldolgozása rávilágított erősségeinkre, azonban sok olyan ötlet és javaslat is megfogalmazódott, aminek megvalósítása megfontolandó a későbbiekben. Ilyen javaslatok vonatkoznak például a Miskolci Apostoli Exarchátus alapításának hamarosan elérkező centenáriumára, annak méltó előkészítésére és megünneplésére.

FÉNYKÉPEK

Címkék