Egyházmegyei tanévnyitó Miskolcon

A hagyományoknak megfelelően a miskolci székesegyházban tartották meg egyházmegyénk pedagógusainak tanévnyitóját.

liturgián

A Miskolci Egyházmegye köznevelési intézményeiben dolgozó oktatók-nevelők számára tartott tanévnyitó a Székesegyházban kezdődött püspöki Szent Liturgiával augusztus 27-én.

Atanáz püspök az ikonábrázolásainkból is jól ismert tanító Krisztust állította példaként a pedagógusok elé: „A tanító Krisztus áll szemünk előtt, akit egyházunk csaknem kétezer éve minden tanítás eszméjének, mintájának, példájának tekint.” A Tanítómester példa arra a tanító szeretetre is, amely határtalan. Ugyanakkor minden helyzetben meríthetünk Tőle és fordulhatunk Hozzá. Meghív bennünket, türelemre tanít, hogy „hozzá hasonlóan nyugodtan tudjunk reagálni a mindennapi kihívásokra.” – mondta a főpásztor és azzal az óhajjal zárta ünnepi beszédét, hogy minden tanár képes legyen a megváltó Krisztus üzenetének továbbadására.

Atanáz püspök

A tanévnyitó szakmai nappal folytatódott két helyszínen és szekcióban. Az iskolában dolgozó pedagógusok számára Szabó László, az eKréta oktatási igazgatója tartott előadást az elektronikus napló rendszeréről, működéséről, felhasználásáról. Egyházmegyénk oktatási intézményeiben is az eKréta rendszer használatára térnek át az iskolai naplózás használata során.

előadás

Az óvodákban dolgozók egy virtuális előadáson vehettek részt. Lukács-Kéméndi Ágnes és Vass Katalin, köznevelési szakértők, egy nemrégiben elhangzott, az óvodai élettel kapcsolatos hasznos és aktuális információkat tartalmazó előadását nézték meg felvételről.

A tanévnyitó egyike azon kevés alkalomnak, amikor az egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézmények szinte minden dolgozója találkozhat egymással, megismerheti egymást vagy éppen tapasztalatot cserélhet. Az iskolalelkészekkel, lelki vezető atyákkal és püspök atyával közösen végzett imádság pedig a lélek megerősödését segíti, hogy a következő tanév feladataival mindenki lelkiismeretes tudjon szembe nézni.

FOTÓK (Péter Péter Pál)

 

Címkék