Egyetemi elismerésben részesült a Szakkollégium

A Miskolci Egyetem 2019. szeptember 6-án a nyilvános díjátadó ünnepségén kitüntetésben részesítette a miskolci Görögkatolikus Roma Szakkollégiumot. Elismerésként a Miskolci Egyetem Kiváló Támogatója címet vehették át.

a kitüntetés

A Szakkollégiumunk az elsők között kezdte meg működését 2011-ben. A Miskolci Egyetemmel 2012-ben kötött átfogó együttműködési megállapodást, azzal a céllal, hogy a térség tehetséges roma és hátrányos helyzetű fiataljait közösen támogassák és segítsék a felsőoktatási tanulmányaikban. Az egyetem oktatói már az első pillanatoktól kezdve mentori feladatokat látnak el a szakkollégium megbízásából. Átlagosan több mint húsz mentorral kötünk szerződést évente.

középen Makkai László

A roma szakkollégium egyik fő tevékenysége a mentori programon túl a gyakornoki program, melynek keretrendszerét a szakkollégium munkatársai dolgozták ki, és amelynek lényege, hogy a hallgatók különböző cégekhez kapnak delegálást, hogy a saját tanulmányi területüknek megfelelő gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek. Ennek mintájára a Miskolci Egyetem a Főnix program keretén belül gyakornoki programot indított. A programban félévente tíz szakkollégista kap lehetőséget arra, hogy a Miskolci Egyetem által felkínált gyakornoki pozíciókat betöltse.

A szakkollégium több karral is kötött kiegészítő együttműködési megállapodást: 2016 őszén az Állam- és Jogtudományi Karral és Műszaki Földtudományi Karral, majd 2017 tavaszán az Egészségügyi Karral.

A szakkollégium diákjai több egyetemi versenyen is részt vettek és rangos eredményeket értek el, többek között hárman az Esélyért-díjat is megkapták, van, aki immáron többedik alkalommal Tanulmányi Emlékéremben részesült.

A Miskolci Egyetem Kiváló Támogatója címet Prof. Dr. Torma András, az egyetem rektora adta át a szakkollégium igazgatójának, Makkai László atyának, valamint a jelen lévő munkatársaknak. Az elismerést példamutató társadalmi felelősség vállalásként a Miskolci Egyetemre felvételt nyert hátrányos helyzetű fiatalok támogatásáért, a keresztény szellemiséget felvállaló és képviselő értelmiségi réteg kinevelésében játszott szerepéért kapta Szakkollégiumunk.

a díjátadás

Hálával tartozunk a Gondviselő Istennek, hogy ehhez a munkához küldetést és erőt ad. Intézményünk fejlődéséhez, további működéséhez továbbra is kérjük mindenki imádságát!

Forrás: Mozgó Mónika

Címkék