Diakónusszentelés Rakacán

2016. szeptember 14-én a Rakacán tartott Szent Liturgián Orosz Atanáz miskolci püspök diakónussá szentelte Balogh Győző tanulmányvégzett papnövendéket.

diakónusok

Rakaca, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kis falu görögkatolikus egyházközsége nagy múltra tekint vissza, történetében első alkalommal szenteltek itt diakónust. Győző testvér, ahogy ő fogalmazott „immáron helyben lakó diakónusként” fogja jelenvalóvá tenni Jézus Krisztus szeretetét, Kondás András parókus, rakacai adminisztrátor mellett.

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén életre szóló tanúságtevő feladatot öltött magára Győző testvér. „Kérjük a kegyelemet, az erőt a Megváltó Jézustól, hogy hűséges tanújává tegye” az új diakónust – mondta Atanáz püspök atya ünnepi beszédében. Arra buzdított, hogy ne féljen ettől a szolgálattól, mert „Isten kegyeleme majd termést hoz, az állhatatos szolgálat során”. Azt kérte püspök atya az új diakónustól, hogy munkáját alázatosan, Isten akarata szerint végezve szolgáljon javára és föllendülésére a rakacai közösségnek.

Fényképek

Címkék