Cigány gyerekek hittanos találkozója a Miskolci Egyházmegyében

Már hagyománnyá vált a Miskolci Egyházmegyében, hogy október elején találkoznak Homrogdon azok, a többségében roma gyerekek, akik a hittanórán tanultakból mérettetik meg tudásukat.

templomi szertartáson

Ebben az évben az Irgalmas Szamaritánus történetéhez kapcsolódó érdekes kérdésekkel és játékokkal ismerkedhetett meg, az a több mint száz gyerek, akik eljöttek Selyebről, Rakacáról, Homrogdról, Rakacaszendről, Meggyasszóról, Felsőregmecről, Ózdról, Múcsonyról, Kázsmárkról, hogy az Irgalmasság évének lassan a végéhez közeledve megtapasztalják az összetartozás és szeretetet, erejét.

interaktív táblás feladatmegoldás

A találkozó a templomban kezdődött, ahol az október hónapban felcsendülő Paraklisz imádságával nyitottuk meg az összejövetel, majd a gyerekek átvonultak a Görögkatolikus Általános Iskolába, ahol elkezdődött a hittanverseny.

A felnőttek Püspöki katekézist hallgathattak a templomban. A résztvevő szülők, hitoktatók, paptestvérek Atanáz püspök atya gondolataiból hazavihették a szamaritánusi lelkület mai is aktuális üzenetét: Isten a legszegényebb emberekben van jelen, akiket észre sem vesz a világ, vagy, akik mellett elmennek az emberek.  Püspök Atya gyakran idézte Ferenc Pápa gondolatát: aki a szegényt nem veszi észre, az nem tiszteli Istent. Ebben a gondolatban talál magára a hitoktatásunk, küldetésünk, cigánymissziós munkánk.

versenyfeladat megoldása

Az együttlétünket az eredményhirdetés után egy finom ebéddel fejeztük be s nem hiányozhatott a zene sem, amit a felsőregmeci egyházi zenekar szolgáltatott mindannyiunk örömére.

táncoló gyerekek

Köszönet a szervezésért a Homrogdi Görögkatolikus Iskola minden pedagógusának, a Miskolci Egyházmegye Cigánymissziós és Koordinációs Irodájának, valamint minden hitoktatónak, akik ott vannak falvainkban és az Isten és egymás szeretetére tanítják a gyerekeket.

 

A program a Nemzeti Kulturális Alaptámogatásával valósult meg.

Címkék