Betegek és gyógyítok zarándoklata Máriapócson

Az idei "Betegek és gyógyítók" zarándoklata nem hasonlított az eddigiekhez. Nem érkeztek tömegesen a zarándokok, nem részesülhettek az ide érkezők a betegek szentségében. Ezen a hiányérzeten sokat enyhített dr. Sótonyi Péter előadása, vagy inkább hitvallása? - Orosz Rita tudósítását adjuk közre.

dr. Sótonyi Péter

Bármilyen magas szintű tudással rendelkezünk, kisujjunkban lehet a mesterségünk, lehetünk szakmánk legjobbjai, űzhetjük azt művészi magaslatokban, ha mindezt nem hivatásból, elkötelezetten tesszük, az csak „pengő cimbalom” (I.Kor 13,1) lesz.

Dr.Sótonyi Péter érsebész, egyetemi tanár ezzel a bevezetővel mesélte el, hogyan ébredt rá arra, mi az ő életének célja, mi az ő hivatása. Még az orvosi pálya, amely területen komoly szaktekintélynek számít, sem a legfontosabb az életében! A mindig szem előtt tartott szempont: család, hivatás, önkéntesség, közösség hogyan simulhat leginkább az Isten tenyerébe.

Ezen a szemüvegen keresztül lehet rátalálni az Istentől nekünk szánt, személyes feladatra, valódi küldetésünkre. S talán akkor megértjük: bármelyikünk lehet beteg, és ugyanígy bármelyikünk lehet gyógyító. Annál is inkább, mert – és ezt lourdesi zarándoklatai is alátámasztják, így mondta – nem feltétlen a testi gyógyulás a fontos. Elsődleges a lelki gyógyulás. A betegnek is, a gyógyítónak is el kell fogadnia, hogy Isten terve lehet más egy betegséggel, mint ami a vágyunk a gyógyulást illetően.

A Tanár úr beavatta hallgatóságát saját életébe, érzékeltette, milyen sokat számít az, kik veszik körül az embert, kik vannak rá hatással és mennyire fontos a közösség. Beszélt önkéntes munkájáról, a szentek közül választott példaképéről, sok-sok olyan momentumról, ami alakította az ő életét.

dr. Sótonyi Péter, Orosz István

Az idei  „Betegek és gyógyítók zarándoklata” nem hasonlított az eddigiekhez. Nem érkeztek tömegesen a zarándokok, nem részesülhettek az ide érkezők a betegek szentségében. Ezen a hiányérzeten sokat enyhített Dr.Sótonyi Péter előadása, vagy inkább hitvallása.

A Máriapócs Nemzeti Kegyhely honlapján oldalán találják, érdemes rászánni húsz percet!

Szerző: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Címkék