Az öröm vasárnapja Arnóton

A külsejében megújult templomban Orosz Atanáz, miskolci püspök és Ternyák Csaba, egri érsek szolgálata mellett adtak hálát az elvégzett munkálatokért az arnóti hívek.

a templomban

A mai nap szép példája annak, hogy közösen mennyi mindent el tudunk érni, mondta a szentmise elején Papp Zoltán, arnóti parókus. Ma pedig „közösen ünneplünk, közösen imádkozunk; az egyház így teljes” - tette hozzá.

A külső munkálatok befejeztével a felújított templomot Orosz Atanáz püspök áldotta meg december 15-én, az ünnepi szentmisét Ternyák Csaba egri érsek vezette.

templomszentelés

A mai vasárnapon a görög egyházban az ősatyákat ünneplik, Adámtól egészen Keresztelő Jánosig. A római katolikus egyházban advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja, az evangélium éppen Keresztelő Szent Jánosról szólt.

Az ünnepi homíliában Atanáz püspök a prófétát és előhírnököt állította a figyelem középpontjába. Keresztelő Szent Jánosnak már a neve is örömet hordoz; a próféta héber neve Jo-hanan, „Isten (Jahve) kegyelmez”. Amikor a csetlő-botló ember föltekint, a kegyelmes és irgalmas Istent látja, akire maga a próféta mutat rá. Keresztény élethivatásunk mottója is lehetne ez: „Isten kegyelmez”.

Keresztelő Szent János az örömhír képviselője lett – mondta a főpásztor, majd kifejtette ennek jelentését. „Örömünk magyarázatát nem a szépülő városképben vagy a karácsonyi vásárban, hanem Jézus evangéliumában kell megtalálnunk. Ezt az örömöt nem meghatározni kell. Ebbe az örömbe be kell lépni, részesülni kell belőle. A kényelem vagy fényűzés még nem igazi boldogság, az élvezet még nem igazi öröm. János, mint az üdvösség előhírnöke, bűnbánati keresztségével a megtisztult lélek örömét készítette elő. Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa. Ő nem elsősorban vádolni, erkölcsi felhívásokat tenni jött, hanem utat készíteni és hitet hirdetni" - hangzott el a homíliában.

Atanáz püspök

Atanáz püspök ezen a vasárnapon megemlékezett a másfél éve Szombathelyen boldoggá avatott Brenner János vértanú papról is, vértanúhalálának emléknapján. Az ő, és más vértanúk lelkének derűjét állította példaként a hívek szeme elé.

Ternyák Csaba érsek is Keresztelő Szent János életére, mint előttünk álló példára hívta föl a figyelmet: "mi is legyünk útkészítők a körülöttünk élő emberek számára. A mi példánk, a mi lelkesedésünk, a mi örömünk ragadjon át mindazokra, akik még ’kívül maradtak’ a templomból; ez a meghívásunk.” Az érsek jelenlévők számát látva örömének adott hangot, hogy mily sok embernek fontos az Isten, és fontos az egyház. Azt külön kiemelve, milyen sokan vették magukhoz az eucharisztiát a szentmisén.

Ternyák Csaba

Deli Lajos, arnóti plébános köszöntőjében újra felidézte a főpásztorok intelmét és azt a kívánságát, hogy a megkezdett munkálatok a templom belsejében folytatódjanak, és leginkább a lelkekben.

Az arnóti templom a görög- és római katolikus egyházközségek közös tulajdona, s a hívek közösen használják és gondozzák. A templom állagmegóvó felújításra szorult, szükségessé vált a tető fedésének cseréje, illetve a homlokzat, különösen a torony vakolatának megerősítése, pótlása, valamint megújult a templom padlózata is. A Miskolci Egyházmegye támogatása mellett pályázati forrás is (EGYH-EOR-18-P-0007) rendelkezésre állt az elvégzett felújítási munkákhoz.

További képek

Címkék